Történt, hogy Kitti kapott a 4 éves születésnapjára egy új, és az előzőnél nagyobb méretű biciklit. Természetesen a korábbi 12-es kerékpárját Szonja örökölte meg. Akinek március óta esze ágában sem volt egyszer sem tekerni. Akárhányszor mentünk ki az udvarra ő a kismotorját választotta és sikító frászt kapott attól az ötlettől, hogy neki bringára kell pattannia.
Múlt héten azonban megtört a jég. Egyik nap mentünk ki az udvarra, Kitti felpattant a biciklijére, s akkor ért a meglepetés, amikor a szokásból feltett kérdésre bicaj vagy kismotor, Szonja az előbbit választotta. Késlekedés nélkül előkaptam a piros bringát (mielőtt meggondolja magát lánykánk), Szonja nyeregbe pattant és majd leesett az állam a meglepetéstől, amikor megláttam, hogy Szonja már teker is a garázskapu felé. Két éve, amikor Kitti megkapta a bringáját, napok (de lehet, hogy hetek) teltek el mire ráérzett arra, hogy kell tekerni a kétkerekűt. Emlékszem rengetegszer kétrét görnyedve mentem vele körben a lakóparkban, miközben kezemmel odaszorítottam a lábát a pedálhoz és a pedált kézzel tekertem, hogy rájöjjön mit is kéne neki tennie. Szonja meg egyből tekert.
Valószínűleg az a kétszeri autókázás segített neki, amit a Margitszigeten tett meg Kittivel. Nagyi bérelt nekik egy kétszemélyes kisautót, amit szintén pedállal kellett tekerni, mint a bringát.
Most már csak fékezni kellene megtanítani (a kontrás bringán), mielőtt nekimegy egy lejtőnek!
