Ma hazafelé beugrottunk a közeli pékségbe, finom, friss, ropogós kenyérért. Mielőtt odaértünk Kitti már ki is jelentette, hogy most ő egyedül fogja megvenni a kenyeret, nekem megtiltotta, hogy a boltba betegyem a lábam. Kért pénzt és már futott is a boltba. Szonja sem kívánt a buliból kimaradni, ő is lejmolt tőlem, és megkérdezte ő mit vegyen. Két zsömlét, válaszoltam. 

A két lány beviharzott a pékboltba, ám Kitti pechjére pont nem volt fél kilós kenyér, de mondták neki, hogy mindjárt kész lesz. Kitti bent maradt az üzletben, azért kikiabált, hogy mindjárt kiveszik a kemencéből kenyeret. Nagyon ügyesen kért (még a fél kilót sem felejtette el mondani), majd fizetett és megvárta a visszajárót. Szonja kicsit félénkebb volt, ő nem mert kérni, de ezt megtette helyette Kitti. Nagyon jó fej volt Kitti, mert az eladó nem érte el a pénzt, amit Szonja nyújtott felé. Kittikém felemelte a hugicáját és meg volt oldva ez a probléma is. Azt hiszem legközelebb rájuk bízom a nagybevásárlást is. Vagy azzal még várjak egy kicsit?