Szombaton sírt, mert nem akart táborba menni. Hiányozni fogtok! – mondta és zokogott. Nyugtatgattuk, hogy milyen jó lesz az erdei iskolában. Igaz, hogy anya, apa és tesó nem lesznek ott, de ott lesznek az ovis társak közül sokan, na meg ott lesz M. és G. néni az óvónők.
Vasárnap délelőtt segített nekem csomagolni. Előkészítettem a ruhákat, s ahogy pakoltunk a bőröndbe magyaráztam neki, hogy minden kis zacskóban egy napi ruhája van bekészítve. Póló, bugyi, zokni nadrág. Került a csomagba törülköző, ágyneműhuzat, játék és könyv is. Befejeztük a csomagolást és én úgy örültem, mert teljesen lázbajött és azt mondta, hogy már alig várja, hogy induljanak a táborba.
Hétfőn reggel K. és Szonja kísérték ki a Népligethez, a buszon M. néni mellett foglalt helyet. Izgatott volt, de szerencsére nem sírós volt a búcsúzás apától és hugitól. Jó, hogy nem én mentem ki, mert én tutira bőgtem volna.
Délután hazamentem kicsit ideges voltam, mert nem lehetett utolérni egyik óvónőt sem (jelezték előre, hogy a térerővel az erdő közepén lesznek gondok). Nem találtam a helyemet, idegesített minden, nem volt kedvem semmihez. Hiányzott. Hiányzik. Kicsit megnyugodtam, amikor az egyik óvónő visszahívott, hogy minden rendben.
Szonja megtáltosodott. Olyan mint egy szilaj kiscsikó. Csacsog, játszik, bűbájozik. Furcsa, hogy nincs veszekedés, marakodás, nyafogás, sírás. Nem mondom, hogy hiányzik, mégis más minden, mint egy „sima” hétköznapon. Szonja egész nap K-val volt otthon, teljesen rácuppant. Ennek mindketten (K. és én is) örülünk, mivel kisebbikünket általában alig lehet rólam levakarni. Este együtt fürödtek, s amikor kivettem Szonját a kádból fordult vissza ölelte az apja lábát, és apucikámozott.
Este fél tízkor a szívbaj kerülgetett amikor a telefonom megszólalt és megláttam, hogy az egyik óvónő hív. De szerencsére csak azért, hogy megnyugtasson Kitti már az igazak álmát alussza, az emeletes ágyban felette (óvónő felett) alszik.
Remélem nagyon jól érzi magát! Hiányzik. Nagyon!
