Egyre többször érzem úgy, hogy már nem kicsi, hanem nagy lányaim vannak. Ezt nem a méretükre, hanem a viselkedésükre értem. Kittivel alapjában véve már elég korán meg lehetett komolyan beszélni dolgokat, megértette pl. amikor náthás volt, hogy nem azért szívom az orrát napjában többször, mert egreciroztatni akarom, hanem azért, mert így könnyebben tud az orrán levegőt venni.
Szonjával nagyon sokáig minden orrszívás, minden orrba fújás/csöppentés, minden gyógyszerbevétel, öltöztetés, vetkőztetés, minden olyan cselekvés, ami nem volt ínyére harcokhoz vezetett. Pici, de kemény csatákhoz, ami sokszor megcincálta idegeinket. Majd öt éves korára sikerült eljutni nála, hogy ezek a csatározások elmaradjanak. A fül-orr-gégésznél is csak pislogtam, hogy szó nélkül egyedül beült a vizsgáló székbe, egy mukk nélkül engedte, hogy a dokinő belenézzen a fülébe - tavaly egy vizsgálat sem történhetett még meg könnyek és ellenkezés nélkül -, sőt miután kijöttünk a rendelőből elpanaszolta, hogy amikor az egyik tölcsérrel belenézett a dokinéni az fájt neki. És mégsem volt hiszti.
Nem mondhatom azonban, hogy ma már egyáltalán nincsenek csaták, mert azért van mindig Szonjának a tarsolyában valami, amivel fel tud bosszantani. Ott vannak például a reggelek. Elég nehezen tér magához, miután felébred hiába kérem, hogy menjen el a mellékhelyiségbe, neki nem kell. Egészen addig, amíg mindannyian már felöltözve, nagykabátban, sapkában, sálban, Kitti hátán az iskolatáskával ott állunk az ajtó előtt, hogy indulunk - természetesen már késésében -, kisebbik lányom akkor ébred rá, hogy már nem bírja ki az oviig és sürgősen pisilnie kell. Mindennapos eldöntendő kérdés az is, hogy milyen játékot vigyen magával az oviba. A plüss fóka és a kispárna állandó "tárgyak", amit magával visz alvótársaknak, de ezenkívül kell még valami, ami nélkül az aznapot nem lehet kibírni (hisz tudjuk, hogy az oviban nincs elég játék....ha-ha-ha). S hogy mikor kezd el ezen gondolkodni, tépelődni, vívódni? ....szintén az ajtóban.
Az esetek túlnyomó részében szépen eljátszanak együtt. Túlnyomó részben. De nem mindig. Van amikor Szonjának egyedül van kedve játszani, Kitti viszont igényelné kishúga társaságát. Összetudnak veszni egy-egy játékon is, még akkor is, ha történetesen két egyforma játékról van szó, csak pl a színűkben különböznek. Azon is hajbakapnak néha, hogy pl. ki jöjjön ki először a kádból, vagy melyik mesét olvassuk.
Szonja az akaratosabb, Kitti az engedékenyebb. Ezért aztán sokszor tátva marad a szám, amikor Szonja a nővére kedvére tesz valamit, odaad neki egy kedvenc játékot, vagy valamilyen más módon előzékeny.
Mindig gondolnak a másikra is. Ha néha napján külön program van, és veszek/veszünk az éppen velünk lévőnek valamit, jön a felkérés, hogy a tesóról se feledkezzünk meg. Mielőtt mentünk Szonjával a fül-orr-gégészetre kérdezte, hogy ugye a Kittinek is hozhat majd matricát a doktornénitől. Kitti pedig egyik nap E. nagyinál volt, aki vett neki egy papucsot. Első kérdése az volt, hogy a Szonjának is vett-e. Anyu viccelődve mondta, hogy neki nem vett. Mire Kitti: "Nagyi, azt akarod, hogy a Szonjának megfázzon a lába?!"
Sokat változnak napról napra. És tényleg egyre könnyebb velük.
A legnagyobb egyetértésben nyalják ki a sütihez felolvasztott csokis lábast
.jpg)
