Hétfőn a fül-orr-gégésszel történt megbeszélés szerint reggel 8-ra jelentünk meg a kórházban a korgó gyomú Kittivel (nem ehetett, nem ihatott). Az orra ekkorra már egész rendbe jött, már csak halvány zöldes-sárgás színben pompázott (érdekes volt ahogy a gyógyulás folyamán nap, mint nap újabb színekre változott a nózija) és a duzzanat is szinte teljesen lelohadt. Egy pici kis pukli volt még jobb oldalon és én nagyon bíztam benne (K-val együtt), hogy nem lesz szükség kiigazításra.
Kicsit csalódottak voltunk (de mondhatnám úgyis, hogy fel voltunk háborodva), mivel az asszisztens közölte, hogy a doktornő csak 1/2 9-re jön. (Akkor miért kellett minket 8-ra odarángatni? Egy fekete pont!) Mikor megkezdődött a rendelés elsőnek Kittit szólították be, a doki megvizsgálta és megmutatta, hol lát egy kis görbületet. Majd felénk fordult és kérte döntsük el mi szülők, hogy legyen egyenes a lányunk orra vagy sem. Ismét elmondta, hogy ez csak egy "kozmetikai" beavatkozás, ami mindössze 5 percet vesz igénybe. rizikója tulajdonképpen nincs, maximum annyi, hogy egy esetleges vérzés esetén tamponálják az orrát. Én azon az állásponton voltam, hogy legyünk túl rajta inkább most, ne 18 éves korában kelljen plasztikai műtétre kiadni százezreket, ha Kittit esetleg majd zavarná kissé görbe orra. Láttam K.-n, hogy ő nagyon vacillál (mint utóbb kiderült azért, mert tudta, hogy Kitti most inkább azonnal felállna a székből és menne inkább haza). Végül a helyreigazítás mellett döntöttünk, aminek Kitti abban a pillanatban (természetesen) nem örült.
Felmentünk a gyerekosztályra, ami első látásra pozitív benyomást keltett bennem. A folyosón a falak kedves, színes rajzokkal, mesejelenetekkel voltak kifestve, a falakon ezernyiféle játék. Marionett bábu nyuszi, aminek kezét, lábát mozgathatták az unatkozó gyerekeke, a kapcsolószekrények fém ajtajára sakktábla, amőba "pálya", malom van festve, melyekhez mágneses sakkfigurák, bábuk várakoztak dobozokban, hogy a gyerkőcök kipróbálják. Többféle gondolkodtató feladat, játék. A kórtermekben is rajzos falak, a plafonon sötétben világító csillagok, hold. Az egyik oldalon a kórtermek között egy modell kisvasút tűnik fel időnként a falon. A kórtermekben tv (igaz, hogy csak a Disney csatornát lehet nézni, amit én nagyon utálok és a lányoknak sem szoktam engedni nézni), a nővérszoba előtt társasjátékok, könyvek, rajzlapok, színes ceruzák, filctollak.
Felvettek bennünket (Kittit és engem az osztályra, nekem is elkérték az irataimat, TB kártyámat) majd beköltöztünk a 4-es kórterembe. Egy Kittivel egyidős szobatársunk volt, aki szintén csak egy rövid beavatkozásra várt. A dokinő elmondása szerint a negyedik műtött lesz Kitti, amire 11-12 óra magasságában kerül sor (ekkor megint kiakadtam egy kicsit, mivel már a múlt héten beíratta Kittit a műtéti naptárba és akkor még második volt. Még egy fekete pont). Szerencsére Kitti mindent felnőttként viselt, ami egész kórházi benntartózkodásunk alatt így volt. Nem volt rinyálás, nyafogás, sírás, mindent nagyon jól tűrt. (Én sokkal rosszabbul viseltem az egészet, féltem az altatástól, attól hogy fog felébredni, milyen fájdalmai lesznek és a többi.)
11 előtt jött érte a betegszállító, ekkor már egy szál lepedő alatt ruhátlanul várt a sorára. Lekísérhettük őt a műtő folyosóig, kapott még két biztató puszit. A betegszállító mondta, hogy nyugodtan üljünk le, kb. 1 óra múlva hozzák ki csak. Mi van? Egy óra múlva? hisz egy öt perces beavatkozásról van szó. Na persze mi ilyenekkel nem számoltunk, hogy felkészítik a műtétre, elaltatják, ébresztgetik mittomén. A dokinő kb. Kitti után fél órával jött a műtőbe, s kb. 10 percet tartózkodott bent. Le is támadtam amikor kijött, elmondta, hogy minden simán ment, nem volt vérzés sem, így tamponálni sem kellett és már ébresztgetik.
Nemsokára kitolták őt is, kicsit kába volt, de már kaptunk tőle egy fél mosolyt. És már mesélt is (mindebből később semmire nem emlékezett), hogy megdicsérte őt az A. néni (gondolom az aneszteziológus), hogy aznap ő volt addig a legügyesebb, mert egy pisszenés nélkül tűrt mindent. 10 perc múlva már a kórteremben beszélt telefonon E. nagyival (ő akarta felhívni) és beszámolt neki róla, hogy minden rendben van és milyen ügyes volt. Még két órát kellett kibírnia étlen-szomjan az altatás után, majd lassan el kezdett iszogatni, enni, szerencsére nem láttuk vissza a bement enni-innivalót.
A délutánt olvasgatással, beszélgetéssel, játékkal és keresztrejtvény fejtéssel ütöttük el. Megkapta a vacsit, ami igazi kórházas kaja volt, egy szelet vajaskenyér egy szelet sajttal. Mivel sem a vajat nem szereti és a sajtot sem mindig eszi meg jól jött az a zsömle és felvágott amit még K-val hozattam délelőtt. Estére már csak ketten maradtunk a kórterembe, mivel a szobatárs kislány hazamehetett, persze úgy, hogy papíron másnap reggelig bent feküdt. Én is kérdeztem Kitti orrát helyrerakó doktornőtől délutáni látogatása során, hogy mikor mehetünk haza. Ő azt válaszolta, hogy másnap reggel. Próbálkoztam nála, hogy nem mehetnénk már este haza, ha minden rendben van, mire az ő válasza: "Úgy tudom, hogy az altatott betegeknek egy éjszakát bent kell maradni!" Nem akartam a szobatárssal példálozni, meg mi az, hogy "úgy tudom" (nem ő a doki?).
Estére már annyira kivoltak az ülőgumóim a kemény fa széken történő ücsörgéstől, hogy egy picit befeküdtem Kitti mellé (már lezuhanyozva, tiszta ruhában) és úgy olvastunk. Pár perc múlva máris bent volt a szobában az éjszakás nővér, hogy ez nem megengedett és javasolta, hogy toljak össze két párnázott széket és azon éjszakázzak. Így sem volt túl kényelmes, de miután Kitti elaludt még egy széket odatoltam, s így a három széken elég kényelmesen elfértem, annyira, hogy még aludni is tudtam.
Másnap a délelőtti vizit előtt nagy volt a sürgés-forgás. Bejött az összes nappalis nővér és pakolni, takarítani kezdtek. Egy összegyűrt, bevizezett papírtörlővel az asztalt és a betegek szekrényeit letörölték, Kittit leszállították az ágyról, megigazították az ágyát, a takaróját, ugye már nem kell kérdés kíséretében összehajtották, a kisszekrényen kint lévő dolgainkat bepakolták a szekrénybe (komolyan köpni-nyelni nem tudtam olyan gyorsan történt minden). Miért nem tudtak megkérni engem, hogy pakoljak el??? Az ágy végében száradó törülközőt is összehajtották és elrakták a szekrényünkbe. Azon csodálkoztam, hogy minket nem kértek meg, hogy vigyázzállásban várjuk a nagy vizitet.
Délelőtt 9 körül hozták a zárójelentésünket. Na ekkor akadtam ki igazán. A nappalis nővér meglepődve kérdezte, hogy a Kitti melletti ágyat nem használtam? Mondom nem, mert az éjszakás nővér még azt is megtiltotta, hogy a lányom mellé feküdjek. Mert úgy látja a papírokból, hogy fel voltam véve az osztályra! Magyarul nekem is járt volna az ellátás, az ágy, minden! Csak annyit tett hozzá, hogy valószínűleg nem volt megfelelő az információ áramlás. (Sajnos nekem eszembe sem jutott, amikor előző nap reggel elkérték a papírjaimat, hogy felvegyenek az osztályra, hogy megkérdezzem, hogy milyen jogaim vannak. Azt hittem mindez csak ahhoz kellett, hogy tudják ki van bent a beteggel.) Nagy-nagy fekete pont.
Szerencsére nem sokszor voltam kórházban, s remélem ez a jövőben is így marad. Ezért nem is vagyok nagyon tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeim, jogaim vannak betegként, vagy kísérőként. Az embernek meg - főleg, ha ilyen rövid időt kell eltöltenie egy egészségügyi intézményben - nem az az első dolga, hogy ennek utánanézzen. (Nekem speciel eszembe sem jutott.) A szobában kifüggesztett tájékoztató táblán is csak a napirend volt kitéve, meg az, hogy mit nem lehet tennie a betegnek, kísérőnek, látogatónak. Gondolom kórházanként is változóak egyes szabályok.
Valószínűleg hamarosan el is felejtem ezeket a kellemetlen epizódokat, hisz a lényeg az, hogy Kitti jól van, az orrcsontja a helyén és túl vagyunk ezen az egészen.
