Az első egy-két hónap az iskolai évből nehezen indult Kittinek. Annak ellenére, hogy két óvodás csoporttársa is osztálytársa lett, amikor feltettem azt a kérdést, hogy miért sírdogál reggelente iskolába menetel előtt, azt válaszolta, hogy nem szereti a szüneteket. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nincsenek barátai és nincs kivel játszania. Ezt részben megerősítette az egyik tanítónéni is, hiszen eleinte Kitti mindig az ő szoknyáján csüngött azalatt az idő alatt, amit a tantermen kívül töltöttek.

Szerencsére szép lassan, de sikerült beilleszkednie és barátokat szereznie. Az óvoda után nem csodálkoztam, hogy ezek a barátok mind fiúk. A fiúk közül vannak, akik talán kicsit többnek is tekintik Kittit, mint egy barátot, azaz vannak akik szerelmesek belé és neki is van szerelme (vagy szerelmei?). Több szülinapi bulin is volt, ahol egyedüli lányként volt jelen és ő is csak egy lányt hívott a saját zsúrjára.

Kitti rendszeresen beszámol, hogy a padtársával (szerelmével) rendszeresen megosztoznak az uzsonnájukon, már cseréltek, odaajándékoztak egymásnak egy-egy radírt, ceruzát. Valamelyik nap rövid ujjúban ment és nem tettem neki pulcsit és napközben hűvösre fordult az idő, de volt két gáláns lovag, akik saját pulcsijukat ajánlották fel fázós lánykámnak. 

A minap meghívta két kis barátját hozzánk egy kis játékra. Nagyon helyesek voltak, jól eljátszottak, táncoltak, buliztak. Én tettem a dolgom (palacsintát sütöttem nekik), közben néha-néha figyeltem őket és érdekes volt látni, hogy a szerelmére mennyire másként néz, mennyire másként fordul felé, milyen szeretettel ölelgeti. Furcsa érzés volt. Az meg főleg, ahogy a szintén itthonlévő hugija viselkedett. Ugyanis a kisebbik lánykánk rástartolt Kitti szerelmére. A játék végefelé azt vettem észre, hogy már Szonja is ölelgeti a szép fiúcskát. Kitti ezt most még vagy nem vette észre, vagy nem foglalkozott vele, de azt hiszem pár év múlva nagy bajok, csatározások lesznek a testvérek között.