A napokban biztos ezer meg ezer iskoláskorúnak teszik fel eszt a kérdést rokonok, ismerősök, barátok, szomszédok, ismeretlenek. Bevallom én is megkérdezem erről az iskolába menő körülöttem élő gyerekeket. Pedig a válasz majdnem biztos az, hogy nem. Miért is várnák a gyerekek az iskolát a családdal együtt töltött nyaralás (ha volt rá lehetőség), új tábori élmények, hosszú, a szabadban játékkal, kis barátokkal töltött esték, családi, baráti kirándulások, vidéki rokonlátogatások, állatkerti séták, strandokon, tavaknál, tengernél strandolással, pancsolással töltött napok, nagyszülők általi kényeztető napok és sorolhatnám után. (Már ha mindez, vagy ezek közül bármelyik is megadatott). Persze vannak akik várják az iskolát, hogy újból magukba szívják a tudást, de a legtöbben leginkább csak azért, hogy újra találkozzanak az osztálytársakkal és eldicsekedhessenek, beszámolhassanak mivel töltötték a nyári napokat.
Lányaim is mindig nemmel válaszolnak erre a kérdésre. A nagyobbik azért, mert tudja mi vár rá szeptembertől az elkövetkező 9 hónapban, a kisebbik meg azért, mert neki valami új kezdődik, egy ismeretlen dolog, ahol minden és mindenki ismeretlen lesz számára. Imádta az óvodát, az óvodás társait, az óvónőit miért is várná hát az iskolát, ahol már sejti - hisz az elmúlt két évben párszor szem- és fültanúja volt nővére itthoni vergődésének, kiborulásának, nyafogásának, amikor leckét kellett írni, vagy tanulni -, hogy mi vár rá.
És ti anyukák, apukák várjátok az iskolát? Én nem. Nagyon nem. Jó nekem ez a nyár. Még ha kánikula is tombolna az elkövetkező hónapokban, amit szinte lehetetlenség lenne elviselni a vízparton vagy egy klímás lakáson kívül. Még akkor sem, ha valahogy ez az idei nyár, bár nyaraltunk is és sok időt voltunk együtt a gyerekekkel, mégis "alulmúlta' a tavalyit. Talán azért nem tudtam minden percét élvezni, mert közben a fejemben valahol hátul ott motoszkáltak állandóan a gondok, nem tudtam magam átadni a pihenésnek, a lazításnak, a carpe diem-nek. S tudom, hogy a gondok megmaradtak, egyelőre velünk maradnak. Emellé jönnek majd a reggelek, amikor a gyerekeket ki kell ráncigálni majd az ágyból, jönnek a rohanások, a perelések, hogy öltözzél, egyél, mosakodjál, mosd meg a fogad, még mindig nem vagy kész? A délutáni lecke ellenőrzések, együtt tanulások most már két gyerekkel (mert biztos marad itthonra is a háziból, főleg az edzések miatt), a példabeszédek, hogy miért is kell iskolába járni és tanulni, miért kell olvasni nap, mint nap, miért kell a sport és miért adnak fel egyáltalán házi feladatot. Nem várom az őszt azért sem, mert vele együtt megérkeznek a betegségek, bármennyire is próbáljuk felkészíteni gyermekeink szervezetét a vírusok, bacik elleni küzdelemre. Jönnek a rövid nappalok, a korán sötétedés brrrrr,
Egyszóval sem a gyerekek sem én nem várjuk a sulit! De most megpróbálom összeszedni magamban azokat az okokat amiért holnaptól mégis várni fogom az első becsengetést és igyekszem kicsit pozitívabban hozzáállni az elkövetkező hónapokhoz!
