...az elmúlt napokból.
Takarítunk. A lányok segítenek. Kitti törölgeti a CD lemezeket, Szonja adogatja neki. Olyan jó volt együtt dolgozni. Kitti közben hajtogatja: "Sok dolgunk van, ugye anya?" Nagyon tetszett neki, hogy ilyen komoly munkában segíthet. Mindezt tette a kedvenc kalapjában, ami most előkerült valahogy.
Az elmúlt időszakban elég sokat sütögettem. Kenyeret, pizzát, kalácsot, sütit. Egyre többször jön oda Kitti és segít nekem kimérni a lisztet, egyéb hozzávalókat, feltörni a tojást, kavargatni, gyúrni a tésztát. Csak azt nem tudja még mindig elviselni, ha a keze "koszos" a liszttől, tésztától. 2 percenként kell a kezét törölnöm, megmosnunk. Aztán amikor fogyasztjuk az elkészült ennivalót, nagyon büszkén meséli apjának, nagyiknak, hogy "Ezt én csináltam. Egyedül!"
A napokban került elő egy hajpántos fejkendő, vagy minek nevezzem. Felteszem rá, s mondom, hogy milyen jól áll neki. Egy idő múlva jön hozzám: "Anya, olyan szép lennék ebben?"
Én a fürdőszobában teszek-veszek, amikor először nyögdécselésre leszek figyelmes (mint amikor valaki erőlködik egy nehéz dolog cipelésében), aztán egy koppanás és utána velőtrázó sírás Szonja előadásában. Rohanok ki. Kitti éppen mesét nézett, amikoris Szonja el kezdte babrálni DVD lejátszót, és kikapcsolta valahogy. Kitti el akarta távolítani Szonját, fogta és el kezdte cipelni a hugicáját. Az előszobában elfogyott az ereje és nemes egyszerűséggel elengedte Szonját, akinek a feje koppant a kövezeten.
Leszidtam Kittit, hogy már ezerszer megbeszéltük, hogy ne cipelje a húgát. Közben Szonja még mindig üvöltött. Kitti nagyon megszeppent, elsősorban attól, hogy a húgának tényleg fájhatott ahogy beütötte a fejét, mert nem akarta abbahagyni a sírást, másodsorban azért, mert haragudtam rá. Ő is elpityeredett és hüppögve mondta: "Nem csinálok ilyet többet!!! Megígéred, anya?"
Egyre gyakrabban kiált így fel, hogy: jézuszom! meg: isztenem, isztenem!
Szonja is egyre bujósabb, a minap Kitti odaült az ölembe csak azért, hogy kicsit összebújjunk. Szonja sem akart kimaradni a jóból és próbálta kitúrni nővérét az ölemből. Végül egyik lány egyik lábamon, másik lány a másikon és úgy maradtunk egy szeretetölelésre.
Kitti nagyon-nagyon az (mármint bújós). Nagyon igényli az ölelést. Aminek úgy örülök. Naponta nem tudom hányszor jön oda hozzánk csak úgy, hogy megöleljen bennünket, átkarolja a nyakunkat, hozzánk bújjon, közben elmondja, hogy mennyire szeret bennünket. Szonját is sokszor megszeretgeti és mondja neki, hogy "úgy imádlak!", vagy "imádom ezt a kiscsajt!". Ha nincs velem/velünk pár óráig, fél napig, egy éjszakáig, amikor újból találkozunk nagy örömünnepet csap és nyakunkba borulva mondja, hogy már úgy vártalak!
Annyira jó gyerekeink vannak!!!
Végre rákapott Kitti a biciklizésre! Már annyiszor elmondtam neki, hogy a kismotor már nem neki való, de annyira szereti, hogy mindig azzal mentünk ki az udvarra, játszótérre. A kerékpárjáról, amit már közel egy éve kapott meg hallani sem akar. Egyik nap az apja - Kitti kérése ellenére - nem a motort, hanem a kerékpárját hozta ki az udvarra. S aznap valahogy ráérzett az ízére ennek a dolognak, mert azóta mindenhova bicajjal kell(ene) menni. (Csak a fékezést kéne még valahogy megtanítani neki. Kontrafékes a bicó.)
Szonja mindeközben triciklizik. Mármint mi toligáljuk, ami sajna nem kíméli a derekunkat. Kéne már valami jó kis rúd bele. Mármint a triciklibe, hogy azzal tologathassuk.
MÁS. 14-én végül nem itthon romantikáztunk, hanem elmentünk egy rendezvényre. Volt ott minden szívdobogtatás, jóslás, fotózás, koncertek. Leginkább a Bon-bon érdekelt bennünket, nagyon szeretjük a Szolnoki Péter hangját. Utána még el akartunk menni egy moziba, illetve el is mentünk, csak kiderült, hogy lekéstük az utolsó előadást is, így még beültünk egyet teázni, kávézni és éjjel 1 körül kerültünk ágyba. Jó volt egyet kikapcsolódni, szórakozni!
