Talán a hidegfront, talán más miatt reggel mindannyian nyűgösen ébredtünk. Először Szonja ébredt (a felnőttek után), akit rögtön pucérra kellett vetkőztetnem, mert annyit pisilt az éjszaka, hogy tiszta víz volt a pizsamája. Hagytam is egy kicsit pellus nélkül, jó meleg volt a lakásban és úgyis ritkán szokott így lenni. Behoztam neki a bilit (hadd ismerkedjenek) és kértem, ha pisilnie vagy kakilnia kell, próbálja abba intézni. Szépen rá is ült néha és szólt, hogy "papíí", azaz hozzak wc papírt. Hoztam neki egy kisebb darabot, amit ő szép akkurátusan tépkedett és dugdosott bele a bilibe a lába között. Néha felpattant a biliről, tett egy kört a szobában, majd újra ráült. Egyszer csak azt veszem észre, hogy amikor felállt a biliről és arrébb ment, valamit illetve valamiket elhagyott, elpotyogtatott. Mielőtt felkaphattam volna egy kezembe kerülő popsitörlővel a szőnyegen landolt kakát, Szonja megelőzött. Gyorsan kivettem a kezéből, majd összeszedtem a szőnyegről, beletettem a bilibe és vittem a wc-be. Ekkor Szonja éktelen sírásba, üvöltésbe, hisztibe kezdett. Magyaráztam neki, hogy ezt most beleöntjük a wc-be, de a bilit visszaadom. Azt gondoltam először, hogy a bili miatt hisztizik. De nem hagyott alább a sírással, amikor visszaadtam neki. Így gondolom, hogy a kaka miatt akadt ki, hogy azt ki mertem dobni. Remélem nem okoztam neki nagy lelki traumát ezzel és nem lesznek olyan problémái a kakilás terén, mint Kittinek voltak. Talán túl hirtelen, gyorsan cselekedtem... nem tudom.
Miután megnyugodott "olvasni" kezdett, amibe igyekezett engem is bevonni. Egy idő után nem bírta elviselni, hogy én a vasalódeszka mellől segítek neki felismerni a képen látható állatokat és addig-addig nyügösködött, amíg abba nem hagytam a vasalást és le nem telepedtem mellé.
Kitti is kicsit rosszul ébredt, pedig 9-ig húzta a lóbőrt. 10 órakor már úgy éreztem, hogy akár vége is lehetne a napnak. Aztán váratlan fordulat következett be a lányok viselkedésében. El kezdtek játszani, de úgy, mint eddig még talán soha. Én a konyhából követtem az eseményeket. Kitti először meglovagoltatta Szonját. Felrakta a lóra (egyedül Szonja még nem tud felmászni rá), aztán levette róla, főzöcskéztek egy keveset, autókkal játszottak. Kitti hol feltette Szonját az ágyra, a székre, hol levette és közben nagyon kedves volt hozzá. "Gyere Szonja, felültetlek a székre", "leszállsz? várj segítek". Amikor Szonja teát kért (ha szomjas, akkor teát mond, bár ez lehet víz, vagy bármi) Kitti adott neki, és így kommentálta: "Jól megszomjaztál! Elég volt? Nem kérsz többet?" Úgy sertepertélt a húga körül, mint a saját édesanyja:-) Aztán így fordult hozzá: "Hadd öleljelek meg! (Szonja húzózkodott) Szonja nem akarod? De hát én nagyon szeretlek!" Annyira büszke voltam az én nagy lányomra, olyan édesek voltak mindketten.
Szonja egyszercsak odavitte az egyik képeskönyvet Kittihez, hogy olvassanak. Kitti kérdezgette, hogy ez mi, az mi, vagy kérte Szonját, hogy mutassa meg ezt vagy azt.
"Szonja, hol a zokni?" Szonja megmutatta a saját zokniját a lábán. "Igen, az a te zoknid (mondta Kitti), de hol van a baba zoknija?" Szonja megint a saját lábára mutogat. "Nem, a könyvben hol van a zokni?" Szonja most a képen látható kislány nunijára mutogatott (valószínű a zoknit, nuninak értette). "Nem Szonja, az a kislány nunija. De hol van a zokni?" Szonja megint a saját lábát tapogatta. Végül Kitti feladta és így szólt: "Na akkor lapozzunk". És hajtott egyet a könyv lapjain. Azt hittem röhögőgörcsöt kapok:-)
Kora délután elvittem Szonját az ortopédiára. Részben még a pár hónapos korában tett látogatásunkkor javasolták a konrolt az önálló járásakor, részben pedig azért, mert nagyon görbének találom a lábát és az egyik lábfeje nagyon befelé áll. Egy unott, fiatal dokit sikerült kifognunk. Megnézte Szonja csipőjét, amit rendben talált. Sőt mindent rendben talált. Aggódó kérdéseimre, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ne legyen görbe a lába és a lábfeje se maradjon így felnőtt korára, csak annyit mondott, hogy nem kell vele foglalkozni, nagyon sok babának ebben a korban ilyen a lába. Arra kérdésemre, hogy nem kell e gyógycipő, határozott nem volt a válasz. Nem nyugodtam bele és kérdeztem tovább, hogy akkor tutira nem kell ilyen Salus, Leó vagy Suppy féle szuppinált sarkú cipő? Azt mondta, hogy nem, mert a döntött sarokkal csak rosszabbítok a helyzeten. Majd tett valamiféle megjegyzést a nem létező bajusza alatt, hogy ne akarjam már mindenáron betegnek lánti a gyerkőcömet. Nem értettem kristálytisztán, hogy mit mondott, ezért visszakérdeztem, erre a válasza a dokinak: "ÁÁÁ, nem érdekes!" Ezzel az erővel mondhatta volna azt is, hogy hülye vagy és hülyeségeket kérdezel. Az asszisztenseivel is úgy beszélt, hogy én a helyükben fogtam volna magam és hazamegyek, ráadásul egy idegen előtt. Végül azzal váltunk el, hogy kb. egy év múlva menjünk vissza, ha akkor is még ilyen a lába Szonjának. Nem mondhatnám, hogy megnyugtatott. Majd még beszélek a házidokinkkal és legfeljebb elmegyek egy másik ortopédiára.
Szonja meglepően viselkedett a dokinál. Minden fehérköppenyessel való találkozáskor üvölteni szokott, mint a sakál. Most meg....amikor a doki "kitekerte" a csípőjét még akkor is vigyorgott rá. Lehet, hogy neki bejött ez a pasi????
