A végén még megszeretem a kertészkedést. Soha nem gondoltam volna. Mindig is szerettem a szép virágokat, a virágos kerteket. Nézni. Na de "megművelni", kapálni, gazolni...Meg nem is volt igazán mit. Csak az erkélyünkön lévő balkonládákban lévő virágokkal pacsmagoltam. Itt a lakóparkban, ahol parknak kéne lennie, már inkább gaztenger van. Tavasszal az egyik bokros részt hirtelen felindulásból felástuk és sok-sok virágot ültettünk el. Legalább, ha kinézünk az erkélyről szépet látunk. Már hetek óta nyomasztott, hogy a ház bejáratánál hatalmas gazok csúfítják a bokrokat, leandereket, rózsákat. Tegnap megint csak hirtelen felindulásból nekiálltunk az egyik szomszédasszonnyal és felástunk egy nagy részt, illetve amennyire tudtuk kigyomláltuk a bokrok között a gazt. Közben a gyerkőceink a kis játszóterünkön játszottak, Szonja meg a bejárati lépcső tetején cseresznyézett. Szépen magozgatta a cserkót és tömte magába. Én minden ásóvágás (van ilyen?) után felnéztem, hogy ott ül-e még, mert a lefelé lépcsőzés még nem annyira megy neki. Naná, hogy akkor bucskázott le félig fejjel lefelé, amikor éppen a földbe vájtam az ásót és csak a nagy ordításra lettem figyelmes. Szerencsére nem történt nagy baj, beütötte az orrát és lehorzsolta az egyik lábszárát.
Ilyen balesetek voltak, vannak és lesznek. Nem lehetünk minden pillanatban csemetéink nyomában.
Az erkélyen is történt kisebb baleset, amin inkább csak jót nevettem, nevettünk Kittivel. Kitti buborékokat fújt hugicája legnagyobb örömére. Szonja nagyokat jujujuzott és próbálta megfogni a színes, szétpukkanó kis gömböket. Közben rájött, hogy ő megnézné milyen a medence vize (amiben pár napja gyűlt össze az esővíz, csak a trehány szülők még nem öntötték ki belőle). Úgy a hogy volt, ruhástól, zoknistól belement a vízbe. Gyorsan kikaptam, levettem a lábáról a zoknit és megtörölgettem. Míg én valamiért berohantam a lakásba, már hallottam a sikolyokat. Szonja ismét belement a medencébe, aminek az alja már egy kicsit csúszós volt és ruhástól kalimpált kezével, lábával. Mikor megpróbált felállni megint elcsúszott, igazi burleszkfilmbe illő jelenet volt. Nem nagyon tetszett neki a testére tapadó vizes ruha, s leginkább ezért sírt, nem azért mert annyira megütötte volna magát.
A kismotorral is bukott már egy párat, szerencsére eddig még soha nem olyan nagyot, hogy orvosi beavatkozásra szükség lett volna, elég volt anya vagy apa ölelő karja és egy-két vigasztaló szó és puszi.
Ma reggel konkrétan a frászt hozta rám, amikor a kismotorjával nekiindult az elég meredek garázsfelhajtónak, vagy inkább lehajtónak. Nem tudom ezt kitől látta, vagy egyszerűen az ő kis agyából pattant ki ez a szülői hajat beőszítő mutatvány. Szerencsére ott voltam a közelben és meg tudtam akadályozni a tervét.
Kitti már majd két évvel idősebb a hugánál, azért őt is érik kisebb balesetek szinte nap, mint nap. A kis lábszárán megszámlálhatatlanul sok kék-zöld-lila folt tanúskodik arról, hogy nem könyvolvasással tölti napjainak legnagyobb részét.
Onnantól kezdve, hogy képesek helyetváltoztatni sok ezer veszély leselkedik rájuk. Az ember igyekszik őket megóvni, de mindentől nem lehet.
