...napok óta annyira feszült, ideges vagyok, hogy a gyerekekkel sem tudok normálisan foglalkozni. Pedig minden reggel úgy kelek fel, hogy ma nagyon türelmes leszek hozzájuk, nem veszekszem velük. Aztán az első konfliktus helyzet kihozza belőlem a boszit. Front van? Na de már napok óta??? Pedig nem rosszabbak, mint máskor csak én húzom fel magam minden apróságon. 

Bosszant, hogy Kitti nem tud egy-egy feladatra koncentrálni pár percnél tovább. A minap is leültem velük, hogy készítünk álarcokat, aminek az lett a vége, hogy két porontyom kb. 5 percig tartott velem, aztán egyedül maradtam. Én folytattam tovább, ők meg valami más elfoglaltság után néztek.

Bosszant, hogy Szonjának mindig az kell, ami Kittinek és ha nem kapja meg, akkor akkora patáliát csap, hogy belezeng az egész ház, s bosszant, hogy mindig (szinte mindig) Kittinek kell engednie. 

Tegnap elmentünk vásárolni, Szonjácskám leült egy doboz vitamin mellé és annak kezdte el tekergetni a kupakját (hiába csalogattam nem tartott velem). Nagy nehezen elvettem tőle a vitamint, visszaraktam a polcra, mire az én leánykám nemes egyszerűséggel lefeküdt a földre és csak feküdt, feküdt. Nem örjöngött, nem rúgkapált, nem csinált cirkuszt, csak feküdt az üzletben a kövön. Nem tudom meddig feküdt volna ott, ha nem megyek vissza érte és nem ráncigálom fel két lábra. Aztán a másik üzletben meg a pudingok közé ült be és megpróbálta az egyiket kinyitni. Egy csomag rudival sikerült elcsalnom onnan, na ettől fogva azt kántálta, hogy "anya, kibontod?". Mondtam, hogy majd ha kifizettük. Persze ez nem tetszett neki, kénytelen voltam a hónom alá kapni, másik kezemben vittem a kosarat, a babakocsiról meg teljesen elfelejtkeztem. Miután kijöttünk az üzletből esett le a tantusz, hogy a babakocsi a gyerekek kabátjával, sapkájával, sáljával valahol bent maradt a szupermarketben. Gyerekeket leültettem egy padra, kibontottam nekik egy-egy rudit én meg visszamentem babakocsi keresőbe.

Ma javaslatomra el kezdtük kitakarítani a szobájukat. Kértem, hogy segítsenek törölgetni. Kb. 5 percig velem is tartottak, majd az ágyneműtartóból előkerült rég nem látott játék elcsábította őket. Nem is bántam volna, hogy azzal játszanak, csak ne ott tették volna, ahol én éppen porszívózni szerettem volna. 

Tudom apróságok ezek a bosszúságok, de most én mindent nagy drámának fogok fel. Lazítanom kéne, mert ez nekik sem jó, meg nekem sem. Irigylem azokat, akik mindig tréfával, nevetéssel vagy egyéb "humánus" módon megtudják az ilyen apró konfliktus helyzeteket oldani. Most én erre képtelen vagyok. De igyekszem a helyzeten változtatni.