Túléltem első munkanapom. A lányok is. Jól megvoltak nélkülem. Tegnap éjjel anyunál altattam őket, mert K. úgy volt, hogy ma reggelig dolgozik, s akkor nem tudta volna elvinni a lányokat oviba, bölcsibe. Így aztán anyu vitte és hozta is őket az ő "dolgozójukba/ból". Reggel azért kicsit cirkuszoltak, Kitti hosszú benti nadrágot követelt a rövid helyett, Szonja is hosszú idő után először sírt, amikor anyu 'átadta' Gitta néninek. Pedig addig nagyon jó kedve volt, dumált, röhögcsélt. (Felmerült bennem a gyanú, hogy csak nem Gitta nénivel van valami gondja-baja???)
Ma még fél ötig dolgoztam, így majd fél hat volt mire összeszedtem a csajokat a közeli parkban, ahol anyuval sétáltak, lépcsőztek, rohangáltak. Miután hazajöttünk épp csak arra volt idő, hogy megvacsorázzunk és már mentünk is fürdeni. Előtte, közben beszámoltak a napjukról (elég szűkszavúan, de legalább valamit meséltek), és alig egy óra múlva már el is aludtak. Nem tudom mikorra fogom megszokni (meg lehet egyáltalán????), hogy csak ennyi jut belőlük nekem, nekünk szülőknek!
