A tavaszi szünet immár tovaröppent. Tényleg nagyon rövid volt, az ünneppel együtt is csak öt nap. Mivel K. dolgozott a két hétköznapot a lányokkal töltöttük hármasban. Közkívánatra a Margitszigetre mentünk első nap. Fantasztikus időnk volt, szinte már nyárias. Hátizsákba készítettem egy kis rágcsálnivalót, innivalót, hogy ne mindent ott kelljen méregdrágán megvenni. A lányokat most nem érdekelte az aranyhalas, teknősbékás tavacska, utunk a parkolóból nyílegyenesen a lábbalhajtós autókat kölcsönző nénihez vezetett a Palatinus strand mellett. Kitti már-már kezdett elkeseredni, mert nem látta az ő autójukat (mindig ugyanazt szoktuk kivenni), de szerencsére előkerült a még "garázsban" árválkodó járgány.
Egy teljes órán át tekertek, tulajdonképpen megállás nélkül. A Vadaspark mellett is csak elhúztunk, és kivülről néztük meg a kerítés mellől (szigorúan az autóban maradva) az állatokat. Miután kitekerték magukat, leterítettük a magunkkal vitt pokrócot, kicsit falatoztunk majd vad focizásba (illetve labda rugdosásba) kezdtünk. Én néha egy kicsit megpihentem (hiába no, nem bírom mindig velük az iramot), konkrétan elterületm a pokrócon ahonnan azt figyeltem mennyire felszabadultak, vidámak, mosolygósak. Élvezték a napsütést, a jó időt, azt, hogy nincs suli, ovi és együtt vannak, együtt vagyunk. Olyan állítsuk meg most az időt érzésem volt. Hogy tovább fokozzam jó kedvűket meghívtam őket egy jégkrémre, mely felajánlás váratlanul érte őket, de azonnal be is akarták váltani, talán attól féltek, hogy a következő pillanatban meggondolom magam. Elsétáltunk az új játszótérre, ami a sziget Árpád híd felöli oldalán épült, majd rövid játék után kora délután indultunk haza.
Pénteken megfestettük a tojásokat a hétfői locsolóknak, húsvét első napján pedig a nagymamáknál voltunk. Hétfőn reggel a már hagyománnyá vált közös lakóparki tojáskereséssel, gyűjtéssel kezdtük a napot. Pár családdal összefogva szoktunk apró csoki tojásokat venni, majd valaki szétszórja a fűben, fák, bokrok aljában és a csipet csapat (számszerint vagy 8 gyerek) közösen indul tojásvadászatra. Nagyon tetszik nekik ez a móka és olyan helyesek, hogy nem adják fel, már rég olyan területen járnak, ahol mi tudjuk, hogy nem járhatott a nyuszi, ők csak tovább kutakodnak.
A tojáskeresés után kezdetét vette a locsolók várása. Nem jöttek sokan, inkább csak a lakóparki kisfiúk (meg apukák), illetve Kittinek jött egy osztálytársa a testvéreikkel. (Sok nőtársamhoz hasonlóan nem nagyon szerettem ezt az eltorzult, elfajult népi hagyományt. Sajnos leginkább azok a húsvét hétfők jutnak eszembe, amikor a lakótelepi lakásunkba teljesen ismeretlenek, naná, hogy némi apró reményében becsöngettek, meglocsoltak és már húztak is el nagy szájhúzásokkal kísérve, ha nem kaptak pénzt. Annak sem nagyon örültem, amikor a szomszédban lakó férfiák hajnali 7-kor már félig lerészegedve csöngettek be a büdös kölnijükkel. Sokoszor inkább el is mentünk otthonról.)
A csapat egy része
Melyik bokor alatt van tojás?
Ennyit találtam!
A két legkisebb: kinek van több?
Az egyik locsolónk
A lányoknak nem volt kedvük sehova se menni délután, így itthon maradtunk, én előhalásztam a tollasütőinket, meg a tolladlabdát, s míg a csajok a köröket rótták bicajukkal, mi K-val ütögettünk párat. Később járt az ütő anyukáról, anyukára, vagy anyukáról apukára, többen kedvet kaptak a tollasozáshoz. Este 7-ig ütögettünk. Már az egyik lelkes szomszéd elő is bányászta a tárolójuk mélyéről a tollaslabda hálójukat, remélhetőleg nyáron majd nagy tollascsatározások lesznek!
