Beteljesült a vágyam, a legközelebbi bejegyzés, amit most gépelek valóban Szonja születése után íródik. Megpróbálom az eseményeket röviden összefoglalni.

Szóval 30-án bementünk a kórházba CTG-re és orvosi vizsgálatra. A CTG-n minden rendben volt, a dokim megvizsgált és már bő kétujjnyira nyitva voltam. De elengedett azzal, hogy szerinte délután még találkozunk - mert megyek szülni -. Persze ez a jóslata sem vált be. Mindenesetre másnap reggel 7-re visszarendelt megint egy CTG-re.

Ami még érdekes volt, K. megkérdezte, hogy reikivel - a dokim ezzel is foglalkozik - meg tudja-e állapítani, hogy Szonjának tetszik-e a neve. CTG-re voltam épp felkötve, és Szonja éppen szundikált. A doki rámtette a kezét, "koncentrált" és szólt, hogy most tegyük fel babácskánknak a kérdést. Én is igyekeztem befelé koncentrálni, megkérdeztem, hogy tetszik-e a Szonja név, erre a kiscsaj olyan vitustáncot lejtett, hogy majd lerúgta a CTG szíjait a hasamról. Tehát nem fogtunk mellé a névválasztással!

A vizsgálat után hazajöttünk, én kicsit csalódva, mert már nagyon szülni akartam.

Úgy döntöttünk, hogy éjszakára Kittit a nagyinál hagyjuk, hogy ne kelljen reggel korán kelnie. Este voltak kis fájásaim, de annyira gyengék voltak, hogy simán aludtam tőlük.

31-én reggel 7-re bementünk a kórházba, ismét - az előző naphoz hasonlóan - magunkkal vittük a kórházi pakkot is. A CTG mutatott némi fájást, a dokim is megvizsgált és azt javasolta ne várjunk (tudtam! hisz estére buliba készült), hívjuk a szülésznőmet, ő is hazaugrik a családjához és 10-kor találkozunk. Bő kétujjnyira voltam már tágulva és Szonja fejecskéje is beékelődött. Mire megjött a szülésznőm elfoglaltam a kórházi szobámat (vagy inkább lyukat, olyan kicsi volt), majd megkaptam a beöntést. A doki 1/2 11-kor burkot repesztett és K-val kettesben maradtunk a szülőszobában. Nem sokkal 11 előtt jött az első fájás. Aztán jöttek szépen sorba, egyre erősebbek, de nem volt még mindig vészes. Nem voltak igazán rendszeresek 7-8 percesek, aztán volt, hogy 3 perc múlva jött, majd megint ritkult. Aztán úgy 12 körül sűrűsödtek és már elég kemények voltak. Sétálva illetve állva próbáltam vajúdni. Aztán egyszercsak nem tudtam "beleülni" a fájásba annyira fájt. Na ekkor mondták, hogy ez már a tolófájás. Föl az ágyra doki megvizsgált és mondták, hogy nemsokára megérkezik Szonja. A kitolási szakasz elég kemény volt, nem emlékszem hány fájásra szültem meg végül Szonját, nekem hosszú időnek tűnt. Gátvédelmet javasoltak, de sajnos az utolsó tolófájáskor "elszálltam a fájdalommal" és Szonja szinte kirepült (én meg kicsit repedtem) 12:58-kor. Szonja egyből felsírt - nem is kicsit - rátették a mellkasomra. Annyira picike volt (főleg Kitti után). Fantasztikus volt, hogy ott van rajtam a kis pici, magzatmázas bőgőmasinánk. Apa is elérzékenyült. 3160 gramm és 54 cm volt a mérés eredménye. Utána összevarrtak majd visszakaptuk a mi kislányunkat és magunkra hagytak bennünket, hogy ismerkedjünk.

Azt hiszem, hogy első szavaim az voltak amikor Szonját rámtették, hogy nem hasonlít Kittire:-)

MÁr a szülőszobáról küldtük az sms-eket a rokonoknak, barátoknak, hogy világgá kürtöljük boldogságunkat. Két gyermekes szülők lettünk. Annyira hihetetlen volt!