Egy kis dráma történt két napja. Kitti megégette az ujját. Most másodszor fordult elő ilyen vele. Főztem, ő meg ott kotnyeleskedett körülöttem. Szonja az ölemben, én meg kevergettem a sóskát. Kitti felállt a sámlijára és kérdezte, hogy anya itt forró? És rámutatott a szerencsére hideg lapra (villanytűzhelyünk van). Mondtam, hogy ott nem, de ne fogdossa a tűzhelyet. Még rámutatott vagy két-három pontra a tűzhelyre, ahol hideg volt, egyszercsak gondolt egyet a lábas alá benyúlva a kis ujjacskájával, megint megkérdezte, hogy itt forró? De meg sem várva a válaszom személyes tapasztalatot akart szerezni és sajna szerzett is, mert bizony a lábas alatt forró volt. Pár másodperc múlva jött a szirénázós visítás! Gyorsan a hideg víz alá dugtam a kezét. Addig nem is volt gond, míg a víz alatt volt az ujja, de akárhányszor kivette alóla folytatta a sikítást-visítást. Gyorsan fújtam rá Irixet, majd szájjal fujogattam az ujját. Szerencsére közben hazaérkezett apája is és felváltva hűtöttük a megégetett testrészt.
Kb. egy éve égette meg magát először. Akkor is mellettem sertepertélt a főzésnél amikor csengett a telefonom. Elfordultam a tűzhelytől, közben a lábast levettem a bekapcsolt lapról, hogy oda ne égjen a kaja, és még odaszóltam Kittinek, hogy ne nyúlj oda (talán ez volt a baj, mert ezzel hívtam fel rá a figyelmét). Mire felvettem a telefont már a lánykám ordított is. Rátenyerelt a forró tűzhelyre. Volt is utána nagy sírás. Befújtam neki aloeverás spray-vel, de állandóan fujogatnom kellett, mert mihelyst nem érezte a hűsítő hatást, már mutogatta is, hogy még-még. (Akkor még nem nagyon tudott beszélni). Aztán felkaptam a hónom alá Kittit (Szonja még a pocakomban volt), és átmentünk a szomszéd házba J. nagyi lakásába megkeresni az Irixet. Mire visszaértünk már halálomon voltam én is. A 11 kg-os ficánkoló gyerekkel és a pocaklakómmal vagy négy emelet lépcsőzés után voltam. Kitti nagyon üvöltött és ha éppen nem fújtam az ujját valamelyik gyógyhatású dologgal akkor még jobban ordított. Kb. egy órán keresztül. Az volt a szerencsénk akkor, hogy aznap jött a vőlegénye hozzánk játszani, és miután megérkezett és el kezdtek játszani Kittinek elterelődött a figyelme és majdnem el is tudta felejteni az egész balesetet.
És akkor a balekságról.
Nem nagyon akartam ebben a blogban magunkról, szülőkről írni, de a tegnap délelőttünk annyira balfácános volt, hogy muszáj megörökíteni. Bár ha majd egyszer elolvassák lányaink ezt az írást szerintem nem tudják, hogy röhögjenek majd, vagy szégyelljék, hogy néha(?) milyen szerencsétlenek tudnak lenni a szüleik.
Két autónk van. Az egyik Xsarabb, mint a másik. Na jó nem ennyire rossz a helyzet, de az tuti, hogy a Xsarabbikkal volt már egy-két gondunk. Amikor annak idején úgy döntöttünk, hogy veszünk egy használt autót, direkt márkaszalonban vásároltunk (mivel az autót mi csak használni tudjuk érteni nem értünk hozzá), hogy így nem verhetik át a fejünket. Mint később kiderült, de de a márkaszalonban is átvághatják a kedves vásárlót, kb. egy év múlva derült ki, hogy az autónak csak a teteje nem volt összetörve. Na mindegy ezen túlléptünk. Bár az is egy jó kis sztori volt, ahogy kiderült, hogy tulképp egy felújított roncsot vettünk. Röviden: el akartuk adni a Xsarabb autónkat, meghirdettük, amely hirdetésre tulképp csak egy komolyabb érdeklődő akadt. Egy parkolóban beszéltük meg vele a randit. Amikor megláttuk messziről a jelentkezőt - egy kb. 60 éves fószer volt - már dörzsöltük a tenyerünket, hogy ez bizony meg fogja venni. (Akkor már tudtuk, hogy a hátsó része az autónak korábban törött volt.) Az üdvözlés után két perccel aztán ráeszméltünk, hogy nem, ez a férfi nem fogja megvenni az autót, ugyanis benyúlt a kabátja belsőzsebébe és elővett egy műszert. Egy festékvastagság mérőt. Igen, szépen körbejárta az autót és megnézte, hol vastagabb a festék rajta. Mint kiderült mindenhol! Csak a tetőn nem. Rövid kiselőadást tartott, hogy ez az autó hol volt összetörve, mije sérülhetett stb. Mi csak szájtátva bámultunk, és tettük a hülyét, hogy mi semmiről nem tudunk (persze tényleg nem is tudtunk, csak a hátsójáról). Kiderült, hogy egy igazságügyi kárszakértővel hozott össze minket a sors. Na ezek után elment a kedvünk az autóeladástól és azóta is a nyakunkon van.
Múlt héten a kuplungja el kezdett rendetlenkedni ennek a drága (most már tényleg sokba van nekünk, főleg az állapotához képest) autónak. Le is raktuk (mivel ez a gyerekszállító járgányunk, nem akartam valahol az út szélén lerobbani) és tegnap elvittük a szervizbe. Hajnal ötkor keltünk, hogy hétre odaérjünk a szervizbe. (GYerkőcöket lepasszoltuk éjszakára E. nagyihoz.) Elindultunk két autóval - majdnem időben -, átverekdtük magunkat az Örs vezér téri dugón és szépen araszolgattunk kifelé a városból a Kerepesi úton, illetve annak folytatásán. Amit persze épp felújítanak, így hatalmas dugó volt arra is. Az egyik piros lámpánál nem tudtam sebességbe rakni az autót. Hiába nyomtam a kuplungot. Gyorsan kipattantam az autóból és amögöttem lévőket megkértem, hogy segítsenek egy mellékutcába betolni. Pár perc múlva K. is visszajött hozzám, röviden felvázoltam a helyzetet. Gyorsan elővettük a másik autó vontatókötelét én meg kerestem a Xsarabbiknak a vontató szemét. Amit nem találtam. Rájöttem, hogy az bizony otthon van a garázsban - korábban mindig a csomagtartóban volt -, mert nemrég vizsgáztattuk az autót és akkor mindent kipakoltunk. Na akkor most mi legyen. Mivel a szerviz közelebb volt, mint az otthonunk, elrongyoltunk oda, hátha van a mi autónkba való vonószem. Persze hogy nem volt. Nem nagyon volt kedvünk hazamenni a dugón keresztül, viszont autómentőt hívni drága mulatság, így mégis amelett döntöttünk, hogy hazamegyünk azért a kicseszett vonószemért. Hazamentünk, és meg is találtam a vontatókötelet a zacskójában. De a vonószem nem volt benne. Mondja K. hogy az nem is ebben a zacskóban van, hanem a piros szervizes táskában. Jaaaa kérem az benne van a Xsar autóban. Ááááááá, rámjött a röhögés, K-ra meg az idegbaj. Fordultunk vissza, megint át a dugókon, a mi kis Xsarunkhoz. Vonószem berak, vontatókötél felrak, indulunk. K. még ki sem fordult az utcából a vonószem kiugrott a helyéről. Megpróbálta visszatenni, de egy ponttól kezdve csak forgott a helyén, mintha a menete tönkrement volna. Baresz. Akkor most mi legyen? Nincs más megoldás: autómentő. A harmadik felhívott mentős volt a nyerő, az tudott leghamarabb odajönni. Meg is érkezett kb. fél órán belül. Feldobtuk az autót és irány a szerviz. Mielőtt elbúcsúztunk volna "megmentőnktől" kipróbálta a klassz kis autónkat. Azt mondta, hogy simán el lehetett volna jönni az autóval a szervizbe, csak tudni kell a módját. Kettesbe betenni álló motor mellett, utána meg a hangját kell csak figyelni és úgy felkapcsolgatni kuplung nélkül. (Ja kérem mi nem vagyunk ilyen ügyesek!). Aztán megnézte a vonószemet is. Nem volt vele semmi gond. Igaz, hogy egy ponton megakadt, de ezen túljutva simán betekerte tökig a helyére!
Á nem robbantunk szét az idegtől. Mire mindennel végeztünk volt dél (igaz ekkor már a lakásunkban voltunk újra). A tegnapi nap két nagy baleksága mi voltunk, az tuti.
Persze mondhatjuk úgy is, hogy csak szerencsétlen napunk volt. Így jobban hangzik.
