Kitti kívánságát rövid határidőn belül sikerült teljesíteni. Vasárnap ebéd után fogtuk magunkat és elmentünk a közeli vasútállomásra és felszálltunk az éppen beérkező vonatra. Méghozzá egy Intercity-re. Jegyet már nem volt időnk váltani, épp a jegypénztárhoz indultunk, amikor bemondták a vonatnak az érkezését. Felpattantunk (na jó ez így túlzás, két gyerekkel nem tudunk annyira pattogni), de kicsit megrémísztett bennünket, hogy ki volt írva az ajtóra, hogy "ezen a kocsin csak az Intercity pótjeggyel rendelkezők utazhatnak". Átmentünk a szomszéd kocsiba, ami történetesen az étkező kocsi volt. K. egy pillanatra megtorpant és hátraszólt nekem, hogy itt van a kalauz. Áááá mondom nem érdekes, majd kimagyarázzuk magunkat. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, hisz csak Kőbánya-Kispestről akartunk elmenni a Nyugatiba. Át akartunk menni a következő kocsiba, hogy azért ne legyünk annyira pofátlanok, hogy leülünk a kalauz mellé, de Kitti kijelentette, hogy "anya, nekem itt jó lesz", és már le is huppant az egyik kényelmes székbe. Így maradtunk..jpg)
Kitti nagyon élveze ezt a negyedórás vonatozást. Kb. 5 percig ült meg a popsiján, aztán a közelben lévő összes ülést kipróbálta, és dumált folyamatosan. (Nem jött hozzánk oda a kalauz, így megúsztuk büntetés nélkül.)
A Nyugati pályaudvarról elindultunk gyalog a körúton. Szonját is szabadjára engedtük egy kicsit, hogy sétálhasson, nagyon tetszett neki. Szinte minden embernél megállt, ránézett, mosolygott, integetett és továbbment (igaz volt, hogy úgy kellett elráncigálni, mielőtt rosszul kezdi érezni magát a "kiszemelt" illető, olyan behatóan tanulmányozta egy némelyiküket Szonja).
Elsétáltunk egészen az Oktogonig. Közben Szonja nem tudom hányszor esett el, mindenesetre a fehér overálja a végén már szürkés színű volt, a keze meg olyan, mint aki 3 hete nem mosakodott. Az Oktogonnál felszálltunk egy villamosra, és ezzel folytattuk utunkat egészen a Ferenc körútig. Itt átszálltunk a metróra és visszamentünk kiindulási helyünkre a KÖKI-re.
Igazi kalandtúra volt ez, hisz ha nem gyalog, akkor mindig autóval megyünk. Egyszer vettem a bátorságot és bementem a közeli városközpontba a két gyerekkel busszal, de elég kemény sportnak találtam, így hanyagolom ezt a fajta közlekedést. Nem is tudom, hogy bírják idegekkel ezt azok az anyukák, akik pici gyerekekkel BKV-znak nap, mint nap.
Amikor már a kocsiban mentünk hazafelé, Kitti feltette a szokásos kérdését. Anya, hol voltunk? Valószínűleg egy összefoglalót vár tőlünk, felnőttektől, egy-egy számára élvezetes eseményről. Ilyenkor én valami blődséget szoktam mondani, mire ő mondja el a beszámolóját. Most is megtette. Elmesélte, hogy voltunk vonatozni, utána villamosozni majd űrhajózni! (??) Tényleg nem ült még metrón ez a gyerek, hisz a nevét sem jegyezte meg. Van ellenben egy űrhajós mese (Bogyó és Babóca a világűrben), amit nagyon szeret, így az űrhajót már ismerte:-)))
