Hétfőn Szonja elkezdte a bölcsit, illetve most írhatom úgy, hogy elkezdtük. Először bevittük Kittit az oviba. Amikor indultunk a bölcsibe, Szonja megállt a lépcsőn és el kezdett mutogatni a földre, hogy "Titti, ide! Titti, ide", ami azt jelentette, hogy Kitti is jöjjön velünk.
Az első nap csak kb. másfél órát töltöttünk el eme intézményben. Egy részét a "csoportszobában", másik részét az udvaron. Ahogy arra számítottam a csoportszobában az idő nagy részét Szonja megfigyeléssel töltötte. Figyelte a gyerekeket, a gondozónőket, a játékokat szorosan anya mellett. Közben az egyik kisgyerkőc odahozott egy könyvet és azt nézegettük, olvastuk együtt Szonja 3-4 bölcsis társával együtt. Egy idő után Szonja elmerészkedett mellőlem, egy-egy érdekesebb játékot közelebbről megszemlélni. A tízórait (gyümölcslé) sokadik bátorításra megkóstolta, de egy-két kortynál többet nem ivott, még úgysem, hogy én is vele együtt ittam. Az udvaron motorozott egy keveset, de általában tilos utakon szeretett volna járni, s megunta, hogy minduntalan rendreutasítom s egyszer csak kimondta, amit akart: haza, haza!
Második napon amikor mondtam, hogy megyünk bölcsibe, ő kijavított, hogy "nem bölcsibe, obiba (azaz oviba)". Elmagyaráztam, hogy oda a nagyobb gyerekek járnak. Második nap kicsit oldottabb volt már, én amennyire lehetett kivontam magam a játékból és igyekeztem úgy tenni, mintha ott sem lennék. Nagyon jól eljátszott, sokkal bátrabb volt, mint első nap. Az udvarra már egyedül ment Gitta nénivel. Ő is öltöztette fel. Amikor hívta őt Gitta néni öltözni, szólt, hogy anya...de Gitta néni magyarázatát (nem tudom mi volt az), hogy miért nem megyek elfogaadta. Még hallottam, hogy öltözés közben hangosakat kacag, így megnyugodtam. Az udvaron egyszer tört el a mécses (hallottam, hogy engem szólítgat), de egy percen belül elhallgatott. A terembe érve már vártam őt, majd ott maradtunk ebédre is. A főételt megkóstolta, de nem evett belőle két kanálnál többet, viszont a gyümölcsöt nyomta itt is be a kis lepénylesőjébe.
Ma a harmadik napon, az udvarra történő kimeneteltől ebéd végéig nélkülem volt. Egyszer tört el a mécses, amikor Gitta néni egy pár percre eltűnt valamiért, de mihelyst visszaért dedemhez máris megnyugodtak a kedélyek. Enni viszont ma sem evett csak gyümölcsöt.
Arra számítottam, hogy sokkal nehezebben, nyögvenyelősebben fogja kezdeni az elszakadást Szonja. De úgy néz ki, hogy a gondozóját elfogadta, s talán így meg is fogja szeretni a bölcsit.
A legnagyobb gond az, hogy nekem vannak ellenérzéseim még mindig a bölcsivel. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert nagyon nehéz elválni az én kis kincsemtől és ezért mindent feketében látok, vagy valóban a realitást látom, viszont túl nagyok (voltak) az elvárásaim. Pedig tudom, hogy nekem is el kell fogadnom a bölcsödét, mert ha továbbra is ilyen ellenérzéseim lesznek, ezt előbb-utóbb Szonja is megérzi és átveszi ezeket. Aztán majd kereshetek más bölcsit, ahol valószínűleg ugyanez a helyzet.
Tehát nézzük mikkel is van gondom:
- gondozónők hozzáállása: jelenleg a négyből hárommal volt szerencsém találkozni. Közülük kettő úgy ahogy foglalkozik a gyerekekkel. Az egyiket egyszer még könyvet is láttam nézegetni az egyik picivel. A harmadik az elég morci, hol ide, hol oda pakolta a hátsóját. Egyszer még azt is láttam, a hogy az egyik gyereket felrángatta (szó szerint rángatta) a földről, mert éppen nem azt csinálta, amit ő elgondolt. Viszont egy dalt, egy mondókát nem hallottam még a három nap alatt. Igaz lehet, hogy ezeket ők délutánra tartogatják, amikor én már nem vagyok ott. (Egy barátnőm azt mondja, hogy ez túlzott elvárás, vegyem tudomásul, hogy a bölcsi nem oktatási, hanem szociális intézmény, vagy gyermekmegörző). Az egyik kislány, Julcsi nagyon kis érzékeny. Két hónapja bölcsis, és többször elsírja magát, "csak úgy". Volt olyan, hogy rá sem bagóztak. Egy simogatás, vagy egy-két vigasztaló szó is elég lehetett volna, talán. Az jutott eszembe nézve a kis Julcsit, hogy lehet két-három hét múlva az én Szonjám fog így pityeregni és esetleg senki hozzá sem szól!
- sok a taknyos gyerek. A nyolcból 3-4-nek lógott az izé az orrából. Engem baromira zavart. MIért kell a nagyon taknyos gyereket beadni? Itt nem porszívózzák az orrukat, orrcseppet sem kapnak, így hogy fognak meggyógyulni? Ráadásul mindenkit megferőztnek. Persze valamennyire megértem a szülőket is, mert nincs mindenkinek nagyi, bébiszitter aki vigyázhatna a csemetére, és minden kis takonykórnál betegállományba menni nem lehet, mert akár a munkahelyét is elvesztheti a szülő. De akkor is.....
Igyekszem feldolgozni ezt a három napot, ahogy valószínűleg Szonja is teszi. Remélem neki jobbak a benyomásai és meg fogja szeretni a bölcsit. Lehet, hogy a gondozónők hozzáállása is csak "átmeneti", mivel úgy dolgoznak most, hogy közben cserélik (itt is) az ablakokat. És nekik kell a már kész szobákat takarítani, újraberendezni.
