Na ilyen sem volt még mióta Szonja bölcsödébe, Kitti pedig óvodába jár. Most Szonja jól van (kopp-kopp-kopp), Kitti meg benyalt valamilyen vírust. Taknyos, köhög és nagyon piros a torka. Így Kitti itthon van a héten, míg Szonja a bölcsödében múlatja idejét.
Nagyon furcsa. Már olyan régen voltunk Kittivel ilyen hosszú időket kettesben. Igyekszem ki is használni és minden lehetséges időmet rászentelni. Csak a legsürgősebb házimunkákat végzem el és inkább játszom vele. Babázunk, olvasunk, festegetünk, társasjátékozunk, s hogy gyorsabban gyógyuljon infralámpázunk, inhalálunk, orrot szívunk, fújunk, csepegtetünk és a többi.
A társasjátékról jut eszembe, hogy nem olyan rég óta kezdte el érdekelni ez a fajta játék. Már harmadik születésnapjára kapott több társasjátékot, próbálkoztunk többször is játszani vele, de nem igazán kötötte le. Pedig igyekeztünk a szabályokat leegyszerűsíteni, sőt van olyan társasjáték, amivel nem is társasoztunk csak játszottunk (kisvakondos, amiben a bábuk a Kisvakond meséből négy kis hős), de nagyon hamar megunta. Pár hónapja azonban nagy változás állt be nála e téren. Egy egyszerű társasjátékkal (amiben csak dobunk a kockával és lépünk a bábuval) már két menetet is van kedve végigjátszani. Most már sorra kerülnek le a polcról a különböző társasok és játszunk vele. A szabályokat még mindig leegyszerűsítem, de van amit már úgy játszunk ahogy az elő van írva.
Kártyázni is nagyon jól lehet már vele. Fekete Pétert szoktunk játszani, azt nagyon szereti. Ami még nagyon érdekes, hogy nem nagyon érdekli (vagy legalábbis így mutatja), hogy ki nyer. Ha látja, hogy valaki a társasjátékban jóval előtte halad, már mondja, hogy anya/apa te fogsz nyerni, de nem dühödik be ettől, vagy nem szegi kedvét, ha nem ő lesz a végén a győztes. Lehet, hogy később jön még az a korszak, amikor mindig ő szeretne nyerni? Vagy nincs benne versenyszellem??? Mindenesetre, így nem kell a tábla mellett más csatákat is megvívnunk:-)
Kitti is élvezi most az itthonlétet. Reggel kérdezte, hogy anya én megyek ma oviba? Mondom nem, de Szonja előtt ezt ne nagyon hangoztassuk, mert akkor ő sem akar menni bölcsödébe, s sírni fog. Így is tett. Aztán indulásnál Szonja hozta Kitti ovis alvósbabáját, mire Kitti: "De Szonja! Én nem megyek oviba!" Szonja meg mondta, de Kitti mész oviba, én megyek bölcsibe. Kitti már sírdogált, amikor a fülébe súgtam, hogy nem, nem mész óvodába. Naná, hogy Szonja valahogy mégis meghallotta, hogy mit suttogtam a nővére fülébe. De valahogy sikerült kimászni ebből a kavarásból. Lehet, hogy butaság ez a titkolózosdi, vagy füllentősdi, de nem szeretném, hogy az éppen a bölcsödét megkedvelő Szonjának a kedvét szegje az, hogy Kitti most itthon van velem. (Tegnap Szonja ezt a kijelentést tette bölcsödéből hazajövet: "Anya holnap is megyünk bölcsibe, jó?" Úgy örültem, mert ez is azt bizonyítja, hogy megszerette egy picit ezt az intézményt!)
Most jutott eszembe. Reggel Kitti a mellékhelyiségben kérlelőn mondja: "Anya, úgy szeretnék egy kisbabát!" Csak nézek rá kérdőn. "Tudod anya, azt mondtad, hogy Szonja már nem kisbaba, hanem kislány. És én egy kisbabát szeretnék!" Igazit? kérdeztem meglepetten, kicsit kikerekedett szemekkel. "Igen!!" El kellett szomorítanom, hogy ez sajnos nem lehetséges. Nekünk már nem lesz kisbabánk. Talán, ha 10 évvel fiatalabb lennék. Igaz K. azt mondta, hogy még egy gyerek válóok lenne. Nem mintha nem imádná őket..., de szerinte két gyerek bőven elég!
