Amikor Kitti megszületett és mi beszéltük hozzá, magunkat mindig papinak, maminak „hívtuk”. Emlékszem még gimiben volt egy lány, aki így hívta a szüleit és nekem nagyon tetszett ez a „megszólítás”. (Az már más kérdés, hogy nem vagyunk már huszonévesek és talán jobban is illik rám, ránk a mami és papi.)
Mindezek ellenére Kitti első szava „apa” volt, és engem is mindig anyának szólított. Nem volt semmi becézés. Volt egy olyan időszaka, amikor a keresztnevünkön hívott bennünket, illetve engem a gyerekkoromban szüleim által kitalált „Csuri” becenévvel szólított. Soha nem „becézte” anyát, apát. Se egy anyu, vagy anyuka….
Szonja első szava, szintén az „apa” volt. Ő is sokáig csak anyaként és apaként emlegetett minket. Nála nem volt keresztneves korszak, viszont egy jó ideje (szerintem a bölcsödéből hozta) becézget minket. Anyuka, apuka, anyuci, apuci, anyucika, apucika, vagy ha nagyon-nagyon hízeleg, akkor még ezt is képes tovább cifrázni, valami olyasmivel, hogy anyuciku, meg anyucikacika.
