Amikor sokáig nem írok, nagyon nehéz visszarázódnom a blogolásba. Nem tudom mi van mostanában velem, de estére teljesen kipurcanok, általában már a lányokkal együtt kidőlök. Már felmerült bennem, hogy el kéne menni orvoshoz kivizsgáltatni magam…vagy csak tudomásul kéne vennem, hogy már rég nem vagyok huszonéves? (Igaz akkor meg meglátom anyut, akinek közel a 70-hez is több energiája van, mint nekem.)
Mióta elkezdődött az ovi a lányok nem nagyon tudnak 100%-osan meggyógyulni. Pingpongoznak a vírusokkal, vagy bacikkal, hol egyik köhög, hol a másiknak folyik az orra, vagy fáj a torka. Szerintem ilyen rossz ovi kezdésben még nem volt részünk. De látom, hogy a felnőttek körében is egyre többen kidőlnek, a legtöbben (én is) tartós köhögéssel szenvednek(ünk). A betegségek miatt volt már Szonja és Kitti is a másik nélkül oviban. Nem egyszerű. Szonja számára Kitti az erőd, a biztonság az oviban. Nélküle nem akart menni, volt sírdogálás is, de az óvónők szerint nem volt gond. Azután Kitti nem akart Szonja nélkül menni, ő benne meg a féltékenység buzgott inkább (szerintem), hogy Szonja lesz pár napig kettesben anyával. Amikor Kittivel voltam itthon annyira boldog volt, hogy „lány napot” tartottunk. Kerékpároztunk, intéztük a mindennapi teendőket kettesben. Tényleg nagyon jó volt. Annyira könnyű már vele, mindent meg lehet beszélni. Ha nem fáradt, akkor a nem éppen a fogára való dolgokra is szépen rá lehet vezetni, ha elmagyarázom neki, hogy miért pont azt kell csinálnia (csinálnunk).
Szonja meg egy igazi kis rafinéria. Ő aztán hajthatatlan, ha valamit a fejébe vesz. Egy valamitől gazol be, ha észreveszi rajtam, hogy most aztán tényleg mérges vagyok. Ilyenkor az akaratos kis fruska átváltozik kis nyuszivá, és félig sírva mondja, hogy anya, ne legyél mérges! És átkarol a kezeivel, puszilgat. Naná, hogy ilyenkor egyik pillanatról a másikra elszáll a mérgem…megint az ujja köré csavart!
