Alig több, mint egy hete írtam egy "nagylányos" bejegyzést, arról, hogy a lányok napról napra tesznek tanúbizonyságot arról, hogy ők már nem pici gyerekek, hanem igenis egyre érettebben viselkedő kisnagylányok. A minap megint elkönyvelhettem magamban, hogy gyermekeim tényleg megváltoztak.
Mivel nemsokára megint itt az inflluenza szezon, előkerült az évente ismétlődő kérdés oltassam vagy ne oltassam őket. Az elmúlt két évben az oltás mellett döntöttünk. Tavalyelőtt ugye volt a H1N1 őrület, a média teletömte a fejünket mindenféle információval, jöttek egyre másra a rémísztőbbnél rémísztőbb hírek, hol a betegség kockázatairól és áldozatairól, hol pedig az oltás veszélyeiről. Végül győzött paramami énem és az oltás mellett tettem le a voksot. Tavaly is előkerült a dilemma, oltani vagy nem oltani. Tavaly is megszúrattuk őket, mert szeptembertől január végéig egyfolytában betegek voltak, s valamikor amikor már javában tombolt az járvány mentünk a doktornéninkhez, hogy legalább a súlyosabb inflluenzából maradjanak ki.
Idén is eljött az ősz, a tél, s megint felvetődött a kérdés, hogy kapjanak a lányok védelmet, vagy ne. Mivel ismerem magamat, tudtam, hogy majd február környékén, amikor majd a csapból is az influenza megbetegedésekről szóló hírek folynak, esek pánikba és rájövök, hogy csak be kellett volna őket oltatni. Most ennek elébe mentem és felirattam az oltást.
A gyerkőcöknek nem árultam el reggel, hogy délután milyen "tuti" programunk lesz. Ismerem Kittit, az egész napot végigstresszelte volna. Így miután összeszedtem őket a suliból, oviból, beültünk a kocsiba és akkor közöltem velük, hogy nem haza, hanem a dokinéninkhez megyünk. Nem mondom, hogy ovációval fogadták bejelentésemet, sőt sokkal nagyobb "műsorra" számítottam. Felajánlottam a szokásos oltás utáni jutalmat is, amennyiben nem fognak hisztizni, sírni az oltás előtt. Az oltás után már lehet. Ezt csak azért kértem tőlük, mert már tapasztaltam, hogy ha nagy a sírás-rívás, nagyon befeszülnek, s mint tudjuk akkor nem fáj a szuri, ha szép lazán tudják tartani a karjukat.
A nyalóka felajánlása megtette a hatását (nagyon ritka csemege házunk táján, tényleg szinte csak oltásokkor), s egy pissz nélkül vártak a rendelőben (kedvenc asszisztensünknek köszönhetően nagyon hamar bejutottunk), s egy pissz nélkül tűrték, hogy dokinéni megszúrja őket. Kitti még egy nagyot röhögött is, amikor a doktornéni közölte, hogy kész, Szonja inkább a pityergést választotta.
Túl vannak rajta, s most már én is nyugodtan fogom hallgatni az influenzáról szóló rémhíreket.
