Valamelyik este, miután bevonultunk a gyerekszobába kértem, hogy válasszák ki melyik könyvből olvassak nekik. Kitti leemelte az egyik Bogyó és Babócás könyvet azzal, hogy neki most ne olvassak, majd ő olvas magának. (Mondanom sem kell, hogy Szonja is leemelt egy könyvet, a Kis Herceget, hogy ő abból olvas.)

Kitti el kezdte a hangos olvasást, ahhoz képest, hogy még nem is tanulták az összes betűt elég jól olvas. Végére ért az első mesének (ami nála még nem 5 percig tart) és bele is kezdett a másodikba. Kértem, hogy hagyja a második mesét következő napra (láttam rajta, hogy már nagyon fáradt), de ő nem akarta, mivel kiderült, hogy a tanítónéni piros pontot ígért annak, aki elolvas egy könyvet. Kitti pedig már másnap birtokában akarta tudni azt a piros pontot. Így olvasott tovább, rendületlenül. Egy-két nehezebb szóval (főleg amiben pl. hosszú mássalhangzók voltak) megküzdött rendesen, sokszor már Szonja sem bírta kivárni, hogy tesója kibetűzze az adott szót és a másik ágyból kiabált át a helyes "megfejtéssel" (mivel szinte kivülről fújják ezeket a meséket), de Kitti dícséretére legyen mondva, hogy kitartóan elolvasta a második mesét is. Nagyobbik lányom nagyon kitartó volt, pedig láttam, hogy már masszírozza a nyakát, néha nagyokat pislogott az álmosságtól, s az utolsó oldalaknál sokszor cserélte fel a betűket. 

Másnap kérdeztem, hogy megkapta-e a piros pontját, erre ő elővett egy rózsaszín hajgumit, hogy nem piros pont volt végül a jutalom, hanem a tanítónéni "kincsesládájából" lehetett választani, s ő ezt a hajgumit választotta. Szegénykém, láttam rajta, hogy kissé csalódott... 

Kitti olvas

Szonja Anna babájának mesél