Tegnap Kittiék iskolájában nyílt nap volt, vagyis a szülők beülhettek az első osztályokba gyermekeik óráira. Izgatottan és kíváncsian vártam ezt a napot, nem is annyira csemetém órai viselkedésére voltam kíváncsi, hanem az órák lefolyására, a tanítónénik módszereire és az összbenyomásra.
Egy magyar, egy matek, egy testnevelés, egy ének és egy angol órába kukkanthattunk be. Összegezve pozitív benyomásom volt. Nem tudom, hogy minden nap ilyenek-e az órák, ha igen, akkor a gyerekek nem nagyon unatkozhatnak egy percet sem. Az órák érdekesek voltak, sok-sok játékkal. Ami meglepő volt, hogy a magyar és matek órán az első részben közösen dolgoztak, majd azok, akiknek jobban megy a matek illetve a magyar más feladatot kaptak, mint akiknek kevésbé. Előzőek önálló feldolgozásra kaptak feladatot, a többiekkel a tanítónéni együtt dolgozott. Ketten pedig odaülhettek a számítógéphez egy rövid időre, ahol az adott tantárggyal kapcsolatos játékos számítógépes programmal "játszhattak". Bámulatos volt, ahogy a tanítónéni mindegyik csoporttal tudott foglalkozni, ellenőrizni őket, figyelni rájuk.
A második magyar óra helyett az alsósok az iskola udvarán - reméljük eredményesen - elűzték a betegséget, a bajt, a bút és a telet kiszebáb égetéssel. Múlt héten fakanálból készítettek a mi elsőseink is kiszebábokat, s most osztályonként keringtek a máglya körül, énekelve, hogy "haj ki kisze haj, gyűjj be sódar gömböce. Haj, ki kisze, haj, gyűjj be sódar gömböce. Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget. Haj, ki kisze haj gyűjj be sódar gömböce", majd a kiszebábjaikat belevetették a tűzbe, s közben zajkeltő eszközökkel zajongtak. A végén a nagy szalmából készült kiszebáb is tűzbe került, reméljük ezzel tényleg vége a betegségeknek, s a télnek.
Negyedik órájuk testnevelés volt, eddigre már elég fáradtak voltak (mi szülők is), nehéz volt őket fegyelmezni. Kis bemelegítés után sorjátékokat játszottak. Ötödik volt az ének óra, ahol ismét megtapasztalhattam az ének tanárnőjük szigorúságát. Szigorú, de állítólag nagy népszerűségnek örvend az iskolában. Le is esett az állunk, ahogy a kis elsőseink szolmizálva énekeltek el egy-egy dalocskát, hát még amikor előkerültek a furulyák. (Számítottam rá, hogy esetleg elkelne a füldugó, de kellemesen csalódnom kellett). Itthon Kitti nem nagyon szokott furulyázni, így tényleg nem tudtam, hogy hol tartanak eme hangszer megszólaltatásában. (Ének tagozatos osztály, így minden nap van szinte ének órájuk és ezért is tanulnak furulyázni is).
Ebéd után volt az angol, erre csak 9 kisdiák jár az osztályból. Itt már tényleg hullák voltak a gyerekek, a fiatal tanítóbácsinak nem is nagyon ment a fegyelmezés, azért valahogy csak sikerült a 30 perces óra alatt bemutatni a szülőknek, hogy szeptember óta mit tanultak a gyerekek. Szimpatikus volt, hogy a tanítóbácsi szájából szinte egy magyar szó nem hangzott el (kivéve, amikor az egyik kislányt már sehogy sem tudta rendre teremteni). A gyerekek többnyire megértették a "feladatot", s ha elsőre ez nem ment, addig, addig magyarázott a tanár angolul, míg valakinek leesett, hogy mit szeretne tőlük.
A nap végén megértettem, hogy miért olyan fáradt estére mindig Kitti, s miért alszik el azonnal, ahogy párnát ér a feje. Engem is kimerített ez a nap. Örülök, hogy a fő tantárgyakat leadó tanítónéniben nem kellett csalódnom, hiszen elsősorban miatta választottuk végül ezt az iskolát. Az meg büszkeséggel tölt el, hogy Kitti mind magyar, mind matek órán azokat a külön feladatokat kapta, ami azoknak szólt, akik jobban tudnak már olvasni, számolni.
