Annyi minden történt a bejegyzés nélkül maradt időben. Rájöttem, hogy nem tudok többfelé koncentrálni az internetet illetően. Vagy blogolok (írok, olvasok, ide-oda ugrálok a blogok között), vagy FB-zek (pedig nem is játszom, csak elolvasom ismerőseim bejegyzéseit), vagy vaterázok, vagy híreket olvasok, vagy kreatív oldalakat nézegetek, vagy recepteket keresek/olvasok. Ha mindenbe belekóstolok, akkor egész nap/esete/éjjel a gép előtt ülnék. Az elmúlt hetekben a blog írás/olvasás került háttérbe és mások előtérbe.
Nézzük csak. Először is történt egy szomorú esemény, Gréti (az aranyhörcsög) elpusztult. Kb. másfél évet élt otthonunkban, szegény nem volt túlságosan elkényeztetve. A lányok a kezdeti lelkesedés után nem törődtek vele, többnyire mi etettük, itattuk, pucoltuk a ketrecét. Egyik nap furcsa volt, hogy a bekészített uborka érintetlen maradt, majd az alma is. Szonja vette észre, hogy nem az alomból, szénából felépített kis kuckójában, hanem a másik sarokban "pihen". Mint kiderült élettelenül. Beleraktuk egy alommal kibélelt cipősdobozba, majd K. elásta a kert egyik sarkában. Kitti egy kukkot nem szólt, akkor borult ki, amikor az apja levitte eltemetni. Jól kisírta magát, de azóta sem nagyon emlegeti. Szonja azonban mind a mai napig beleszámítja a családunk tagjainak számába, mert szerinte attól, hogy már nem él, még a mi családunkba tartozik (édesem...).
Megünnepeltük az anyák napját, többszörösen. Május első vasárnapján a két nagymamát elhívtuk egy éttermi ebédre, ahol átadtuk nekik a meglepetés ajándékot, fotókat az unokáikról. A digitális fotózás hátránya, hogy az ember lövöldözi a fotókat, de az előhívás elmarad. Nálunk legalábbis így van, most pár éves lemaradást próbáltunk behozni. Több, mint 100-100 fotót kaptak, amiért korábban nem nagyon reklamáltak, de azért egy-két finom megjegyzést kaptunk, hogy nincsenek a csajokról friss fotók. A neten találtam egy jópofa papírtáska sablont (Eszter FB-s oldalán láttam meg), K. felnagyította A3-as méretűre, és a Picasa segítségével a lányok fotójából montázst készítettünk. (Van egy nagyon jópofa alkalmazása ? vagy nem tudoom minek kell nevezni a Picasa3-nak. Ha egy fotón megmondjuk Mr. Picasának, hogy ki látható, ő összeszedi az összes picasaba behívott fotónkból ugyanannak az embernek a fotóját. S ami nagyon tetszik, csak az illető arcát jeleníti meg. Mi így készítettük a montázst, hogy csak a lányok ezernyi arcából, arckifejezéséből válogattunk ösze párat. K. megszerkesztette a montázsokkal a táska sablonját és ebben kapták a nagyik a fotókat. (Valamiért most nem enged fotókat felrakni a blog.hu....majd visszatérek ide kicsit később.)
Papírtáska összehajtogatás előtt
A kész ajándéktasak
Pár nap múlva az oviban ünnepeltünk. Ebben az oviban a "hagyományos" anyák napi ünnepség van (úgy tapasztaltam, hogy nagyon sok oviban/suliban bevezették a sokkal intimebb, meghittebb anyák napi köszöntést, amikoris egy kis zugban, szépen feldíszitett irodában, csak az anyuka és gyermeke tartózkodik, és ott mondják el a lurkók a verset, dalolják el az éneket és adják át az ajándékot). Szonjáék ovijában maradtak a régi fajta köszöntésnél, a csoport gyerekei közösen szavalnak, énekelnek, körjátékoznak. A végén mindig van közös körjáték, éneklés az anyukákkal, nagyikkal, majd átadják az ajándékot. Idén egy "szerencsefát" kaptunk, drótból hajlított, gyöngyökkel díszített fácskát, ami a gyerekek neveztek el szerencsefának.
Anyák napi ünnepség az oviban
Kittiék az iskolában szintén közös dallal, verssel és furulyaszóval köszöntötték az anyukákat, nagymamákat. Előadtak két mesét is, majd azok a gyerekek akik korábban a vers-, illetve mesemondó versenyen indultak elmondták a "versenyszámukat". (Ezzel kapcsolatban ki is akadtam. Már annak idején, amikor Kitti mesélte, hogy a barátja megnyerte az iskolai mesemondó versenyt az ő korosztályában, kérdeztem, hogy hogy történt a gyerekek kiválasztása. Kitti igazán nem is mondott rá semmit. Azt hittem, hogy a tanítónéni választotta ki a gyerekeket. Kicsit akkoriban még morogtam is magamban, hogy vajon Kitti miért nem ment, mert szerintem elég jól tud verset mondani. Most megint rákérdeztem Kittinél, hogy mily módon történt a versenyzők kiválasztása, mivel az egyik gyerkőc inkább motyogta a szöveget a nem létező bajusza alatt. Kiderült, hogy a tanítónénik megkérdezték a nebulókat, hogy ki szeretne résztvenni a vers- illetve mesemondó versenyen. S aki jelentkezett, az ment. Az én lányom miért nem jelentkezett? Mert szegénykémnek semmi önbizalma nincs. Ezt válaszolta szó szerint: "Anya én azért nem jelenkeztem, mert tudtam, hogy nem leszek első helyezett." Tartottam neki megint egy kiselőadást az ilyen helyzetekről, a versenyekről és arról, hogy ha így indul neki valaminek, akkor tuti nem ér el eredményt. De ha kicsit jobban bízna magában, akkor ott lehet az első között.) Az anyák napi műsor végén kaptunk egy-egy cserepes virágot, amibe gyerekeink szívecskébe keretezett fotója volt beleszúrva.
Kitti, mint verébmama az anyáknapi ünnepségen
Volt egy ovis családi kirándulás is a budai hegyekben. Kb. két éve ugyanezt az útvonalat már végigjártuk, ami jó benne (gyerekek szempontjából), hogy elég rövid túra (igaz az elején van egy jó tíz perces kaptató), egy részét az útnak gyerekvasúttal tettük meg és a célnál feles energiájukat levezethetik a játszótéren a gyerkőcök. A Szép Juhásznétól indultunk a sárga jelzésen, mint említettem felfelé. Útközben a tériszonytól nem szenvedők felkapaszkodtak a Kaán Károly kilátóba, ahonnan gyönyörű a kilátás. A sárga jelzés egészen a Hüvösvölgyig visz, itt felszálltunk a gyerekvasútra, és a második megállónál, a kiinduló pontunknál (Szép Juhászné) leszálltunk. A parkolón keresztülvágva eljutottunk a játszótérre, ami mellett egyébként tűzrakó hely is van. Ajánlom minden kisgyerekes családnak ezt a rövid, de élvezetes túrát.
Kaán Károly kilátó
Egyéb elmaradt dolgok egy következő postban.
