Nem tudom más gyereke mily módon viszonyul a fűzős cipőkhöz, az enyémek nagyon utálják. Nem azzal van a gond, hogy nem tudják miképpen kell befűzni illetve megkötni a fűzőt, mert ez megy nekik. Egyszerűen körülményesnek tartják a fel-, illetve levételét. Kittinek nem is nagyon van ilyen cipője, egyszer vettem neki egy nagyon vagány kis farmer magas szárú cipőt, ami fűzős volt, szerintem 3-4 alkalomnál többet nem viselte. De Kitti egyébként is a kényelmességéről híres a családban. Őt nem érdekli mi a divat, milyen csili-vili ruhát hordanak a vele egykorú leánykák, neki egy a lényeg, hogy az adott ruhadarab, vagy cipő kényelmes legyen. Szonja kicsit másabb, őt jobban fel tudja villanyozni egy-egy csajosabb ruci (bár szoknyát vagy ruhát rá is csak sátoros ünnepekkor tudok ráadni) és volt egy szintén magas szárú fűzős tornacipője, amit nagyon szeretett. Igaz, azt, hogy egy adott napon ezt a kedvenc cipőjét felvegye, az órarendje alapján döntötte el. Ha ugyanis volt tornaóra, akkor tutira nem eme lábbeliért nyúlt a cipős szekrénybe, hanem egy könnyen fel-, levehető tépőzárasért. (Nehogy már egy nap egynél többször meg kelljen kötni a cipőfűzőt.)
Ma reggel nagyon hidegre ébredtünk, gondoltam már épp itt az ideje a félcipőket csizmára, bakancsra cserélni. Nemrégiben próbáltattam fel Szonjával nővére régi téli cipőit, hogy megfelelnek-e. Akkor nem volt semmi kifogása az ellen a jó kis bélelt, fűzős bakancs ellen sem, amit ma elővettem a szekrényből és a lábára szerettem volna adni. Olyan ribilliót csapott, hogy ez a bakancs ronda, meg egyébként is fűzős, hogy a hajam égnek állt.
Emlékeim szerint gyerekkoromban nem is volt még tépőzáras cipő, csak fűzős vagy cipzáras. (Bár elvileg már létezett a tépőzár, de nem tudom hazánkban mikor kezdték el használni ruházaton). Gyermekeink meg ebbe nőttek bele, mármint a tépőzáras cipőkbe, csizmákba, ehhez szoktak hozzá. Jobban mondva, mi felnőttek szoktattuk hozzá őket!
