Mivel ez az internetes napló elsősorban gyerekeimről szól, ritkán írok azokról a programokról, amiken K-val kettesben veszünk részt. Most is azért teszek kivételt, mert rendkívüli élményben volt részem, részünk.

Amikor az utcán látok, találkozom olyan emberekkel, akik valamilyen fogyatékossággal kell hogy leéljék az életüket, először mindig a sajnálat érzése kerekedik felül bennem. Pedig tudom, hogy ők ezt nagyon nem szeretik. De nekünk egészséges, testileg-szellemileg ép embereknek nagyon nehéz elképzelni (legalábbis nekem), hogy sokan közülük ugyanolyan teljes életet tudnak élni, mint bármelyikünk. Bevallom nem jutott soha eszembe, hogy "kipróbáljam" milyen lehet valamilyen testi fogyatékossággal élni. Most ismét itt az alkalom, hogy ezt megtegye az, akit érdekel milyen lehet fény nélkül, látás nélkül élni.

Én másodszorra élhettem át ezt az élményt, mivel 13 évvel ezelőtt már járt Magyarországon a "Láthatatlan" kiállítás. Élénken élnek bennem még ma is a több, mint egy évtizeddel ezelőtt átélt élmények. Mivel K. akkor lemaradt erről a kiállításról és őt is nagyon érdekelte, ma miután a gyerkőcöket rábíztuk E. nagyi gondoskodó kezeibe elmentünk a népligeti E-klubba.

Megmondom őszintén, hogy kicsit izgultam, mivel emlékeztem, hogy 13 évvel ezelőtt a kiállítás "megtekintésének" első pár percében fizikailag rosszul éreztem magam a teljes sötétségben. De megint át szerettem volna élni azt az élményt és ez sem tántorított el attól, hogy átlépjem a sötétség küszöbét.

A kiállításon nem látó emberek a csoportok vezetői. Ők segítenek nekünk látóknak a sötét termeken keresztül. Mutatják nekünk az utat és segítenek felfedezni az adott teremben található dolgokat. Nem szeretnék részletesen beszámolni, mert hátha valaki a beszámolóm után kap kedvet a kiállításhoz és akkor talán nem lesz olyan érdekes.

A látogatás első perceiben megint éreztem valamiféle rosszullétet, ami talán nem is rosszullét volt, csak egy erős félelem? Az hogy nem tudtam merre vagyok, merre vezet az út, milyen térben vagyunk (nagy? tágas? szűk?), hol van a kijárat? mikor lesz megint fény? Egy idő után aztán az ember elfeledkezik ezekről a dolgokról és a kíváncsisága vezeti tovább. Kitapogatja a különböző tárgyakat és próbál rájönni, hogy mik azok. Néha nekimegy, megtapogat más látogatókat...ahogy a vezetőnk mondta itt általában az emberek nem érzik rosszul magukat attól, hogy mások belépnek az intim szférájába. Néha elkerültünk egymás mellől K-val, s ha hosszabb ideig nem éreztem magam mellett és nem hallottam a hangját, nagyon elveszettnek éreztem magam. Kicsit rossz érzések kerítettek hatalmukba, amikor a vezetőnk néha percekre "eltűnt" (mint utóbb kiderült párhuzamosan vezetett egy másik csoportot is és azokhoz rohant át néha), hisz csak ő tudta a kiutat a sötétségből, ő tudott visszavezetni bennünket a fényre.

A "tárlatvezetés" közben, végén a vezetők szívesen válaszolnak bármilyen kérdésre az életükkel kapcsolatban. István a mi vezetőnk rendkívül közvetlen, jó humorú ember, aki 8 évesen vesztette el a látását egy sportbaleset következtében. 

Mindenkinek ajánlanám ezt a kiállítást, aki szeretne bepillantást nyerni abba, hogy milyen lehet vakon élni. Akik résztvesznek a kiállításon talán jobban odafigyelnek, segítenek nekik a hétköznapokon.

Egy kis negatív kritikát is írnék. Kisebb szervezetlenség okozott bosszúságot. Annak ellenére, hogy a kiállítás weboldalán be lehet jelentkezni, helyet lehet foglalni mi mégis legalább fél órával később jutottunk be. (Negyedóránként indulnak a max. 10 fős csoportok). Az egyik vezető valószínűleg "kiesett" a munkából (legalábbis a sötét bárban volt egy férfi, félig (?) ittas állapotban, aki szerintünk "tárlatvezető" lehetett még józanul). A kiállítás "világos" részén különböző tárgyakat, eszközöket lehet megismerni, amik megkönnyítik a nem látók életét. Ezt nekünk az egyik jegyszedő leányzó mutatta be, baromi unottan, felsorolás szerűen. (Nekem még hiányzott az is, hogy az előző kiállításon lehetőség volt arra, hogy a világosban szemrevételezzük a sötétben látott pár szobrot, kisplasztikát. Mondjuk az lenne a legjobb, ha világosban is megláthatnánk az egész tárlatot...)

Mindenesetre érdemes megnézni! Fotókat most nem készítettem! (ha-ha-ha)