Igyekeztünk a 3 napos hosszú hétvégét kihasználni és minél többet együtt lenni a gyerekekkel, s lehetőleg a szabadban. Sikerült is tervünket megvalósítani részben Molnár-szigeten, részben Gödöllőn a kastélykertben, valamint Vácott a Duna parton.
Szeretek a gyerekekkel a Molnár-szigetre menni, ahol K. nagybátyjáék telke van. Itt szabadjára lehet őket engedni, tudnak motorozni, „traktorozni”, futkározni, ugrálni, hintázni, csúszdázni, homokozni, pingpongozni (Kitti most nagy érdeklődést mutat ahogy ő mondja az ütőzés iránt), virágot szedni, szagolni, bogarakat, cicákat, a stégről kacsákat, szárcsákat, motorcsónakosokat, horgászokat figyelni.
Húsvét vasárnapján, miután anyunál annyit reggeliztünk finom, friss kalácsból, kenyérből, sonkából, roppanós retekből, újhagymából, paradicsomból, paprikából, uborkából, hogy egész napra tele lett a hasunk (kivételt képezett a két kis csimota) megcéloztuk Gödöllő városát, ahol a Grassalkovich Kastélyban immáron harmadik alkalommal megrendezték az Ibolya napot, eminek apropója az, hogy Erzsébet királynő kedvenc virága az ibolya volt.
Kittit mi más is vonzott volna, mint az a lehetőség, hogy lóra pattanhatott (ezért apukája majd egy órát állt sorba), Szonját inkább a lovas kocsikázás érdekelte (itt a sorban állás nemes feladatát E. nagyi vállalta). Emellett voltak azért más gyerekprogramok is, mese előadás, nyuszi simogatás, „kalandpark”, zenei koncertek, kirakodó vásár.
Húsvét hétfőn apa leült a számítógéphez! Nem értettem mit csinál ott „kora” reggel. 10 percen belül kiderült, hogy locsolóverset keresett és tanult meg! Most már tuti, hogy családunk nő tagjai idén nem fognak elhervadni. Reggeli után ismét autóba vágtuk magunkat és lányok bicaját, kismotorját és elindultunk a Váci Ártéri Tanösvény felfedezésére. Nem mondom, hogy hamar odataláltunk a neten talált itiner alapján, de ennek csak az volt az oka, hogy elnéztük a 2/a útról a letérőt. Miután több helyitől kértünk útbaigazítást elértünk a Duna árteréhez. Már nagyon kíváncsi voltam a tanösvényre, egyben kicsit tartottam tőle, hogy fogjuk Szonját a deszkapallón tartani, már lelki szemeim előtt láttam, ahogy mint egy kis zöld vízi szörnyet halásszuk ki a „mocsárból”. Kár volt előre idegeskednem, meg álmodoznom….az árteret megtaláltuk, de sajnos a tanösvény deszkapallója víz alatt volt. (Gondolom a Duna magas vízállása miatt.)
Egyébként nagyon jó kis hely volt, itt található a Liget tó, úszkáló kacsákkal, horgászokkal. Az ártéren keresztül folytatódik a Duna parton végigfutó kerékpárút. Miután a csajok kikergetőzték magukat (ők voltak a fogók a kacsák meg a futók) elindultunk a Duna parti sétány felé. Alig 10 perces séta után le is táboroztunk egy ideig a hatalmas játszótéren. Innen a csajokat alig lehetett elcsalni, végül a fagyi szó hatotta őket meg a legjobban. Kittit kisebb sokkhatásként érte, hogy épp elfogyott a csokifagyi, végén csodálkoztam is, hogy beérte egy vaníliával. A kocsi felé tartó utunk legvégén nagyobbik lánykám már alig bírta tekerni a kerékpárját, a kisebbik is inkább húzta maga után a motort. Mindkettő úgy nézett ki, mint egy kismalac részben a játszóterezés, részben a fagyizás hagyott „mély nyomot” ruházatukon.
Biztosra vettük, hogy hazafelé alvás lesz, de tévedtünk. Szonja párbeszédet folytatott a babájával és a cumijával, Kitti hol csodálkozva hallgatta húgát, hol az út mellett látottakat kommentálta.
Este egyiket sem kellett altatni! Reggel viszont annál nehezebb volt őket ébreszteni.