Kitti és Szonja blogja

Kicsit visszakanyarodnék még a Tisza tóhoz. Májusban adták át a Tisza-tavi Ökocentrumot, mely bemutatja a tó természeti értékeit. Egy jó fél napot töltöttünk el itt. A lányoknak legjobban a tutajos tó, a dámszarvasok és a mini kalandpálya tetszettek. Itt található hazánk legnagyobb édesvízi akváriuma, pontyokkal, keszegekkel, vizákkal és vidrákkal. Naponta kétszer van vidraetetés, ekkor elmondják ezen állatokról a legérdekesebb dolgokat. Az Ökucentrum kilátótornyából gyönyörű a kilátás mind a Tisza-tó, mind Poroszló felé. Nekem egy kicsit csalódás volt az Ökocentrum, mert olyan érzésem volt, mintha nem készültek volna el időben a megnyitásra és ezért egyes részeit összecsapták volna. Én nagyon kíváncsi lettem volna a jégmadarakra, de egyet sem láttunk, másnap egy Tisza-tavi túravezető tájékoztatása szerint nem is kaptak még engedélyt a vízigödény és a jégmadár befogására. 

Amiért visszakanyarodtam ehhez a nyaralásunkhoz, annak oka nem is az ökocentrum, hanem inkább az, hogy az a hét, amit Poroszlón töltöttünk nagy-nagy harmóniában telt el. A lányok tündérek voltak, együttműködők, nem volt igazán sok nyafogás. Mindannyian minden percét élveztük és azt hiszem, hogy a legjobbat hoztuk ki ebből az egy hétből amit lehetett. Különösen sokat lendített ez az egy hét Szonja és apukája kapcsolatán. Szonja megszületésétől kb. 1 éves koráig nagyon apás volt. Aztán egy hét betegség után kezdett hozzám húzni inkább és ahogy bekerült a bölcsibe kb. 22 hónaposan, más csak én voltam jó mindenre. Egy pohár vizet nem fogadott el mástól csak tőlem. Egy idő után ez valamelyest tompult, de továbbra is inkább anya, mint bárki más. Nyilvánvalóan ennek az is volt az oka, hogy velem töltöttek el több időt, főleg az utóbbi másfél évben. A Tisza-tónál aztán megint egymásra talált Szonja és K., amitől nem csak az apuka, de én is kimondhatatlanul boldog voltam.

A lányok 6 napot töltöttek el az Örségben, a szaknyéri erdei táborban az ovisokkal. Mint itt megírtam, nagyon izgultam, hogy fogja Szonja megélni első táborozását. Szerencsére ő is, mint két évvel ezelőtt Kitti csupa szép és izgalmas élménnyel érkezett haza. Előző nap, mielőtt mentünk értük a barátnőmmel csevegtünk telefonon és ő leírta, hogy szerinte Szonja miképpen fog viselkedni, amikor meglát bennünket. Valahogy így: amikor meglát hozzád fut, te ölbe veszed és ő sírni fog. Szorítja a nyakadat és sírni fog, de nem azért mert szomorú, hanem mert örül, hogy újra lát. Utána a kocsiban szótlan lesz és inkább Kitti fog majd mesélni, de egy idő után ő is mesél majd. Azt hiszem a barátnőm boszorka, mert majdnem minden így történt. Nem tudom, hogy sírt-e a nyakamban, de tényleg iszonyú sokáig csak ölelt, szorított. A kocsiba beülve valóban Kitti kezdett el csacsogni, de Szonja is rendre becsatlakozott az élménymesélésbe. Az óvónők szerint Szonja még talán jobban is érezte magát, mint nővére. Amikor kérdeztem Szonját, hogy volt-e pityergés a táborban, akkor beismerte, hogy háromszor sírt egy picit: amikor volt egy nagy vihar és dörgött, villámlott, amikor nagyon hiányoztunk neki és még volt egy harmadik, de már elfelejtettem, hogy miért. Nagyon sokat kézműveskedtek, agyagoztak, kulcstartókat fontak, kürtős kalácsot készítettek. Most is volt éjszakai erdőjárás (ezt minden táborozás során szerveznek). Mindkét csemeténk csak áradozott, aminek nagyon örültünk.

A táborból tulajdonképpen egyenesen a Balaton felé vettük az irányt. Egy hétig pancsoltunk Keszthelyen. Mivel a Tisza-tónál már kitúráztuk magunkat én egy láblógatós, strandolós hetet képzeltem el a magyar tengernél. 90%-ban így is történt, azért tettünk egy látogatást a kápolnapusztai bivalyrezervátumba. Minden gyerekes családnak, akik a Balaton nyugati részén nyaralnak javaslom ezt a kirándulást, mert hatalmas élmény! Elsősorban azoknak az állatoknak köszönhetően, akik e rezervátum területén szabadon kószálnak. Kecskék, szamarak, sőt még két, születésüktől fogva emberhez, kézhez szoktatott bivaly is tűri a simogatást. Szerencsénk volt, mert nem volt nagy forróság, így a bivalyok nem bújtak meg az erdő hűvösében. Másik élményünk az volt, hogy láttunk pár ürgét és az egyiket egy telepített távcső segítségével jól meg tudtuk figyelni, ahogy éppen lakmározik. Szállásunk felé haladva utunkat megszakítottuk és egy jó órácskát sétáltunk még a Kányavári szigeten is a Búbös vöcsök tanösvényen. Volt még egy kicsit borúsabb napunk, ekkor a Keszthelyi hegység mészkő bányáihoz szerettünk volna eljutni, de eltévedtünk, így végül a Berzsenyi kilátóba másztunk fel és innen vetettünk jó pár pillantást a Balatonra, Keszthelyre és a keszthelyi hegységre. Érdemes felmászni!

Ezután a két kis kirándulós nap után, már tényleg csak a strandra voltam hajlandó elgyalogolni. Szuper időnk volt, a keszthelyi városi strand minden igényt kielégít. Van két homokos part része, medencéje, két játszótere, sok-sok büfé, animátorok, akik gondoskodnak, hogy se a kicsik (homokvárépítő verseny, vízi játékok, kézműveskedés), se a nagyok (strandröplabda, aerobik stb.) ne unatkozzanak. A napi belépő egy két gyerekes családnak 2000 Ft, de ha jó időre számítunk érdemesebb a heti bérletet megvenni (naná, hogy mi ezt a lehetőséget elpuskáztuk, mert kb. csak a harmadik napunkon vettük észre) a heti bérletet 9000 Ft-ért. (Sőt ha kiváltjuk a West-Balaton kártyát még ebből is kaphatunk 30% kedvezményt!)

Száz szónak is egy a vége, nagyon jó kis nyarunk volt, az időjárással is megvoltunk elégedve. Jövőre se legyen rosszabb. 

Nem is tudom hol folytassam, vagy hol kezdjem. Ez a nyár elég mozgalmasra sikerült, bár mostanra vége lett a folyamatos nyaralásnak, de annak érdekében, hogy véletlenül se unatkozzunk, most éppen a lányok szobájának teljes átalakításába, felújításába fogtunk bele. 

Kitti már másodikos lesz, de íróasztala még nincs. Így az étkezőasztal volt a leckekészítés helyszíne, a tankönyvei, füzetei meg egy műanyag tárolódobozban várták, hogy elővegye őket. Ahhoz, hogy egy íróasztal beférjen a szobájukba, a lányok ágyait egy emeletesre kellett cserélni. Viszont vagyok annyira elvetemült, hogy a többi bútorhoz nem illő bútort (értsd stílusban, vagy színben), nem bírok elviselni a lakásban. A gyerekszobában lévő bútorok színéhez, sítlusához illő emeletes ágyat nem találtunk, meg amúgy sem illik már hozzájuk a macisfejes bababútor, így a teljes szobabútor cserére szavaztunk. Ha már szobabútor csere, akkor kellene festés is (7 év után illene is meggyőződésem szerint). 

Az eddigi sárga falak tegnap óta friss, tavaszi zöldben pompáznak. Olvastam erről a színről, hogy nyugtató hatású  (ha jól választjuk meg az árnyalatot) és egyben vidám is. Nekem nagyon tetszik és már alig várom, hogy meglásam, hogy fognak mutatni a hófehér bútorok. Sajnos rájuk még várni kell, bár már lapraszerelten itt vannak a házban, de K. nem a kézügyességéről és barkácsolási hajlamáról híres, így profi segítséget kértünk az összeszereléshez. K. sem marad azért munka nélkül, az ő feladata az emeletes ágy fehérré varázsolása lesz, ugyanis elfogadható árban és minőségben nem kaptunk fehéret. 

Még azt nem tudom, hogy a kiegészítők milyen színűek legyenek (textília, egyéb apróságok). Narancssárga? Mély lila? Még vacilálok....

A nyaralásunkról készített beszámolónak is el kéne már készülnie, de nagyon nehezen állok neki.

Előző bejegyzésemben írtam a Tisza tavi vízi sétányról, vízi tanösvényről. Pár évvel ezelőtti ittjártunkkor fel sem fedeztük, hogy van egy másik tanösvény is Tiszafüred-Örvényesnél, az ártéri sétaút. A sétautat az örvényesi Szabics kikötőből érhetjük el, miután a kikötő munkatársai motoros csónakkal átvisznek bennünket a Tiszán.

Kitti a térképen az ártéri sétautat mutatja

A tanösvény hossza kb. 1,5-2 km. A tanösvényen karbantartott táblák mutatják be a Tisza-tó élővilágát. Nekem  legjobban egy vízimalom kerékre felaggatott tájékoztató táblák tetszettek. Hosszú perceket töltöttünk itt el, mert mindkét lánnyal végig kellett forgatni a kereket és elolvasni a táblákon szereplő állatokat, növényeket.

A vízimalom kerék

és az egyik tájékoztató tábla

A sétaúton van két madármegfigyelő torony, nagyon helyes fahidak. Néhány ősi mesterség (kosárfonó, teknővájó, halász) is bemutatásra kerül. Aki nem ismeri a kérészek, más néven tiszavirágok fejlődési szakaszait, a sétaút végére szinte mindent megtudhat róluk, 10 képes-szöveges tájékoztató tábla segít ebben. 

Fahidacska

A sétaút egyébként nagyon romantikus, parti szőlővel befutott hatalmas fák, két méteres csalánok között haladhatunk el. A sétaút végén egy belső tó vár ránk, a Göbe, melynek kikötőjében csónakok ringanak és arra várnak, hogy beleüljünk és próbára tegyük ügyességünket, evezős tudásunkat, ha esetleg a sulyommal benőtt területre betévedtünk (láttunk egy párocskát, akik valószínűleg a gyékénybokornál  tanyázó hattyúpárt szerették volna közelebbről is megnézni, ehhez azonban át kellett volna evezniük egy sulyommal sűrűn borított részen a tóban. Hosszú perceket töltöttek el azzal, hogy kievezzenek onnan, hiába lapátoltak a csónakjuk sokáig meg sem mozdult.)

A Göbe

Elvarázsolt ez a hely is bennünket, annak ellenére, hogy a szúnyogok nem kíméltek minket. Amint megálltunk támadásba léptek ezek a szemtelen rovarok, de azt hiszem nem rájuk fogunk emlékezni. 

A Tiszán történő átkeléskor lettünk figyelmesek az alábbi fotón látható úszó házakra. Nem is tudtam, hogy hazánkban is vannak ilyenek, ráadásul nagyon kis "takarosak". Mind magánházak ("informátorunk" szerint nem kiadóak, nem bérelhetőek), minden jóval felszereltek (ahogy ebből a hirdetésből kiderül). Autó helyett yacht parkol az udvarban, akarom mondani a Tiszában. "Like!"

(Még mindig nincs vége a Tisza-tónál tett nyaralásunknak...folyt. köv.) Most pedig irány a Balaton egy hétig!

4 éve láttam meg először. Szerelem volt első látásra! Eleinte sokszor gondoltam rá, majd az emlékek halványodni kezdtek. Tavasszal kúszott ismét az agyamba. Múlt héten újra láthattam és lehetőségem volt kicsit jobban megismerni. A szerelem fellángolt. De nem vagyok azt hiszem vele egyedül, K-t is ugyanúgy elvarázsolta, mint engem. A szerelem "tárgya" pedig nem más, mint a Tisza tó.

Nem veheti fel a versenyt a Balatonnal és a Velencei tóval, de csak azért, mert szerintem teljesen más érdeklődési körű embereket vonz. A Balatonhoz, Velencei tóhoz leginkább azért megyünk, hogy fürödjünk, bulizzunk, esténként sétáljunk a parton, vagy a "központban"'. A Tisza tavat inkább azoknak ajánlanám, akik részére a strandolás  másodlagos dolog, de szeretik a természetet, a madarakat, szeretnek csónakázni, bringázni, horgászni. (Egyébként  méreteit tekintve ötször nagyobb a Velencei tónál!)

Egy kedves ismerősünknek köszönhetően tölthettünk el egy hetet Poroszlón, mely községben 4 évvel ezelőtt is jártunk. Az idő ideális volt a kiránduláshoz, vízitúrázáshoz és egy napot strandolni is tudtunk. 4 éve még nem mertük a babakocsit nem annyira kedvelő másfél éves Szonjával a másfél kilométeres vízi tanösvényt bevállalni, ezért most első utunk ide vezetett. A tanösvényt, ami a víz felett vert fapallón (hídon) járhatunk végig hajóval lehet megközelíteni. Rengeteg tájékoztató tábla ismertet meg a tó állat- (elsősorban madár) és növényvilágával. Két kis faházat és egy kilátó tornyot is létesítettek a vízi sétányon a madarak megfigyelése céljából (akinek van távcsövet feltétlenül vigyen magával, mert kölcsönözni helyben nincs lehetőség). Kb. másfél óra szükséges a tanösvény végigjárásához, de mi simán el tudtunk volna tölteni jóval több időt is, csak az volt a baj, hogy az utolsó hajót el kellett érnünk. Mire végigértünk a tanösvényen a lányok már fújták a vízi növények, a ruca öröme, a tündér rózsa, a sulyom, a béka buzogány, a keskeny levelű gyékény és a madarak, mint pl. kormorán, tőkés réce, fattyúszerkő stb. neveit. A hajókikötőnél sok hatalmas kagylót is láttunk. Mint megtudtuk, amit mi látunk a víz felszínén lebegni, azok már döglöttek és nem érdemes fogdosni őket, mert állítólag hepatitis fertőzést okozhatnak.

A vízi tanösvény egy része

A kilátó toronyból látszik a két madármegfigyelő házikó és távolban az Ökocentrum tornya

Fattyúszerkők

Egyik nap részt vettünk egy két órás vízitúrán. Nem mi nekünk kellett evezni, már csak azért sem mert motorcsónakkal mentünk egy túravezetővel. Hajóztunk a Tisza tavon, az Eger patakon, a poroszlói Kis Tiszán, a csapói Holt Tiszán. Túravezetőnktől újabb információkat tudtunk meg egy-két növényről illetve madárról. Sajnos a rókacsaládot, amely egy kis szigeten él nem sikerült előhívnia, viszont megkóstoltuk a Tisza tó jelentős részét beborító hínárfajta a sulyom (vagy más néven vízi gesztenye) termését (ami nagyon ízletes). Sehol máshol Európában nem található meg ez a növény fajta ilyen nagy mennyiségben, azonban félő, hogy túlszaporodása a tó elalgásodását okozhatja. Irtása engedélyhez kötött, mivel védett növényről van szó. Rengeteg madarat láttunk, elsősorban tőkés récét, szárcsát, fattyúszerkőt, kormoránt (vagy más néven kárókatonát), szürke és üstökös gémet, kócsagot, sőt még réti héját is. A lányok is élvezték a motorcsónakozást, csodálkoztam is, hogy milyen fegyelmezettek már és a túra végén nagyon sajnálták, hogy ilyen hamar véget ért az utunk. (Hiába, nagy lányok már, no.)

Sulyom mező

Szürke gém

Kárókatonák

Most ennyire volt időm, s energiám. De folytatni fogom bolyongásainkat a Tisza tónál, hisz az ember a szerelméről sokat tud beszélni....

Ahhoz képest, hogy tavasszal úgy látszott, hogy az idén nem lesz igazi nyaralásunk - azok a piszkos anyagiak -, mióta Kittinek megkezdődött a nyári vakáció, alig voltunk itthon. Amikor itthon voltunk - azt hiszem eddig kb. 10 napot - akkor is jöttünk, mentünk a vendég gyerekeinkkel. Így azt hiszem majd nyár vége felé lesz időm beszámolni, hogy hol és mivel töltöttük el az időnket.

Vasárnap délután óta lányok nélkül vagyunk, egészen péntekig. Csemetéink az Őrségben vannak egy erdei iskolában, ahova Szonja ovija szervezett egy hetes tábort. Az ovi lehetőséget ad a táborozásra azoknak az iskolásoknak is, akik valamikor hozzájuk tartoztak. Még tavasszal kellett jelentkezni a táborra. Kitti, mint "tapasztalt " ovis táborozó szinte egyből igent mondott most is erre a lehetőségre, Szonja kis gondolkodás után csatlakozott nővéréhez. Ő teljesen más ebből a szempontból, mint Kitti. Kitti mindig szívesen alszik otthonunkon kívül (mármint a két nagyinál), legtöbbször ő kéri, hogy hadd éjszakázzon "házon kívül". Szonja szívesebben marad itthon. Illetve szinte mindig elindul ő is Kittivel - mert ahogy mondja, nem tud nővére nélkül aludni -, de nagyon sokszor érte kellett menni este, mert meggondolta magát. Éppen ezért, ha Kitti nem szeretett volna most elmenni a táborba, Szonját nem engedtem volna el egyedül. Az Őrségbe nem hiszem, hogy este "leugrottunk" volna érte.

Kitti az elmúlt évekhez hasonlóan a táborba indulás előtti este fogta fel, hogy most pár nap anya és apa nélkül fog nyaralni. Volt pityergés, zokogás, és nemakaroktáborbamenni mantrázás. Nehezen aludt el, befeküdtem mellé, ő meg szorosan ölelte a nyakamat. Nagyon zaklatott merült álomba, féltem is, hogy mi lesz majd az indulásnál. De másnap a közös csomagolás során már láttam rajta az utazás izgalmát, egyre jobban belelkesedett. Amikor feltettük őket a vonatra és még egy kicsit beszélgettünk velük meg az ovis-iskolás társakkal, egyértelmű kézjelekkel adta tudomásunkra, hogy most már itt lenne az ideje elhagynunk a vonatot. Ő még odajött az ablakhoz integetni a vonat indulásakor, Szonja meg ránk sem bagózott.  

Annyit tudok róluk, hogy szerencsésen megérkeztek és az óvónő szerint nagyon jól viselték a négy és fél órás vonatozást. Az első este nem volt sírás-rívás, jól vannak, már túráztak és agyagoztak is. 

Remélem Szonja is pozitív élményekkel tér haza első táborozásáról és megkedveli ezt a nyaralási formát. 

Sokan csodálkoznak a környezetemben, hogy elengedem a lányokat ilyen kicsi korban táborba. De tudom, hogy jó kezekben vannak, mindkét lány szereti az óvónőiket. Az óvónők úgy szervezik, hogy mindegyikükre jut 5-6 gyerek, akiknek a tábor során pótanyukái lesznek. Minden pedagógus a "saját gyerekeivel" alszik egy szobában, segít nekik a fürdésnél, öltözésnél, ha kell akkor vigasztalja őket. Mesélte az egyik óvónő, hogy volt, hogy két éppen anyát-apát nagyon hiányoló gyerekkel aludt egy ágyban.

Ezen kívül ismerem a gyerekeimet. Mint írtam Kitti könnyebben hagy el bennünket 1-1 éjszakára, és ilyen volt már két-három éve is. Arról nem beszélve, hogy ott vannak ők testvérek egymásnak. Tudom, hogy ez mindkettőjüknek ad egy kis biztonságot. Valószínűleg lesz egy-két pityergős estéjük, de remélhetőleg a nappali élmények kitörlik majd ezeket a szomorúbb estéket a fejükből. (Igaz nekem is élénk emlékeim vannak első táborozásomról. Amikor kb. 10 évesen két hétre kellett szüleimtől elválni. Szinte látom, ahogy olvasom anyukám leveleit, s közben potyognak a könnyeim. De nem maradt meg rossz élményként, utána ki nem hagytam volna a vakációból az "úttörő tábort" a Balatonnál.) 

Legbelül nem kezelem én sem ezt a táborozást ennyire könnyedén. Vasárnap miután hazajöttünk nem találtam a helyemet. Kedvetlen voltam, nem tudtam mihez kezdjek. Végül egy kis fizikai munka (konkrétan) takarítás elterelte a gondolataimat. Este pedig elmentünk K-val egyet sétálni és igyekeztünk nem állandóan a lányokról beszélgetni.

Még három nap nélkülük...

Hihetetlen, hogy már több, mint egy hete elkezdődött a vakáció. Eddig nem írtam róla, de egy jó ideje itthon vagyok és most kicsit összeszorult gyomorral vártam a vakáció első napját. Elszoktam attól, hogy huzamosabb ideig hármasban legyünk a lányokkal. Lehet butaság, de kicsit féltem tőle, hogy fogjuk bírni egymást a nap 24 órájában. Az elmúlt egy hét tapasztalatából azt mondhatom, hogy hiba volt ettől szorongani, eddig minden olajozottan működik. Vannak összezördülések, hol köztem és a lányok között, hol a testvérek között. 

Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy eddig alig voltunk itthon. Épp hogy kicsöngettek az iskolából és Szonja mögött szeptemberig bezáródott az óvoda ajtaja, szó szerint szedtük a sátorfánkat, illetve a sátrunkat, felpakoltuk a bicajokat és pár napra kiköltöztünk egy rokonunk telkére a város szélére. K. is velünk tartott, de sajnos neki minden nap kellett mennie robotba a sátorból. 

Utólag is bebizonyosodott, hogy jó ötlet volt ez a sátoros buli, hisz a Duna közelsége miatt a forróságot is sokkal jobban viseltük, mint itthon, ráadásul a telken van egy elég nagy medence, amiből a lányokat alig lehetett kiparancsolni a déli napsütésben. A fürdőzésen kívül kerékpárral fedeztük fel a kis szigetet, hol reggel, hol pedig már sötétedéskor, társasoztunk, gyöngyöt fűztünk, festegettünk az árnyékban, locsoltunk, meggyet szedtünk és élveztük, hogy együtt lehetünk. Igaz a kijutásunk és hazajutásunk kissé nehézkes volt, és erőteljesen össze kellett szednünk logisztikai képességünket, hogy kiagyaljuk ki, mikor, mivel menjen a szigetre, majd vissza és megint a szigetre. Ebbe belevontunk szomszédbarátot is meg nagymamát, akik vagy a fuvarozásban, vagy gyerek felvigyázásban segítettek. 

Megadatott az is abban a pár napban, hogy ebéd után szunyókáltam egyet, a lányok nem mindig tartottak velem, hiába pereltem velük, de legalább engem hagytak pihenni, ők meg békésen játszottak, amíg meg nem unták, hogy az anyuk ott horpaszt mellettük. 

Épp csak kipakoltam a cuccunkat itthon és másnap már újból útnak indultunk négyesben Gyopárosfürdőre. Egy közös családi ajándék volt ez a hosszú hétvége, mely ebbe a szállodába szólt. A három nap tulajdonképpen nem szólt másról, mint a végtelenített strandolásról, eszegetésről, pihenésről. Azt hiszem a lányaim előző életükben halak, vagy kacsák, vagy valamilyen vízi állatok voltak, mert csak mindenféle csellel lehetett őket kis időre kicsalogatni a vízből. Szonja tovább gyakorolta legújabb tudományát, amit előző héten a szigeti medencében mutatott be először. Siklik a vízben/víz alatt és közben hol a mell úszáshoz hasonló mozdulatokkal, hol "kutyaúszással" hajtja magát előre. Már ő is nagyon bátor a vízben, ugrál, merül, úszkál, lebukik, "felbukik".

A gyopárosfürdői strandra először húzogattam a számat, de miután sétálgattam a hatalmas parkban rájöttem, hogy nagyon jó adottságokkal rendelkező, rendkívül szépen karbantartott strand ez. Két részre osztható és ennek megfelelően a belépőjegyek ára is különbözik annak megfelelően, hogy csak a parkban vagy az élményfürdőben is szeretnénk lubickolni. Mármint az ott található medencékben.

A park hatalmas, gyönyörű fákkal, amiknek az árnyékában a nagy hőség is könnyebben elviselhető. Rengeteg faasztal, fapadokkal, rönk fából készült hintaágyak tucatjai. És virágok, virágok. Elsősorban muskátlik. Ha én lennék a muskátli locsolgató a parkban lehet, hogy egy részmunkaidős állást kitenne csak ezen virágok itatása. A parkban láttam még két röplabda pályát, egy focipályát, két fajátszóteret is.

A parkfürdő részen van egy úszómedence (50 m-es), mellette pedig egy 90cm mély tanmedence. Található egy 80 cm-es vízmélységű medence, ahol van egy-két "hátdögönyöző", meg valószínűleg egyéb "élményfürdő medencékben szokásos elem (ebben a medencében nem voltunk), egy babáknak való medence és egy gyógyvizes medence. Ezek mind szabadtériek. Ezen kívül van gyógymedence a fedett részen is.

Az élményfürdőben - ahova külön belépő kell - szintén van fedett és szabadtéri rész. A fedett részen két gyerek medence található (egy az egészen piciknek, a másik a nagyobbaknak), egy gyógyvizes medence és egy élmény medence (sodró folyosóval, hátdögönyőzvel, buzgárokkal). Az élményfürdő kinti részén szintén két gyerekmedence található, valamint két élménymedence hasonló elemekkel, mint a fedett részen. Csúszdából mindössze kettő van, de ahogy elnéztem nem sokan használják őket. Csodálkoztam is, hogy annak ellenére, hogy nagyon jó idő volt és ráadásul hétvége nem voltak sokan a strandon. Az élménymedencés rész egyetlen hátránya, hogy a kinti medencék körül csak beton van, árnyék semmi. Viszont nekünk ide kellett telepednünk, mert a csajok az itteni gyerek medencéket kedvelték meg. 

És akkor még a tóról nem is beszéltem, a fürdő területén ugyanis van egy tó is, amiben fürdeni nem, de csónakázni, vízibiciklizni viszont lehet. 

Bár mi nem itt kajáltunk, de párszor keresztül mentünk az önkiszolgáló éttermen, ahol nagyon ínycsiklandó ételeket láttam. Van persze több kioszk is, ahol lángost, palacsintát, jégkrémet és nem tudom még miket lehet enni.

Akik Szegeden, Hódmezővásárhelyen, vagy Orosházán és környékén járnak (Szegedtől kb. egy órás autókázásra található Gyopárosfürdő) mindenféleképpen ajánlanám ezt a strandot. Kár, hogy székesfővárosunkból több, mint két órás az út.

Pár fotó a hétvégénkről

 A strand a tó felől

A park egy része (kedvenceimmel a hintaágyakkal)

Muskátlik

Muskátlik az élményfürdő "placca" körüli korláton

 Lányaim, akik megnőttek... 

Az első egy-két hónap az iskolai évből nehezen indult Kittinek. Annak ellenére, hogy két óvodás csoporttársa is osztálytársa lett, amikor feltettem azt a kérdést, hogy miért sírdogál reggelente iskolába menetel előtt, azt válaszolta, hogy nem szereti a szüneteket. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nincsenek barátai és nincs kivel játszania. Ezt részben megerősítette az egyik tanítónéni is, hiszen eleinte Kitti mindig az ő szoknyáján csüngött azalatt az idő alatt, amit a tantermen kívül töltöttek.

Szerencsére szép lassan, de sikerült beilleszkednie és barátokat szereznie. Az óvoda után nem csodálkoztam, hogy ezek a barátok mind fiúk. A fiúk közül vannak, akik talán kicsit többnek is tekintik Kittit, mint egy barátot, azaz vannak akik szerelmesek belé és neki is van szerelme (vagy szerelmei?). Több szülinapi bulin is volt, ahol egyedüli lányként volt jelen és ő is csak egy lányt hívott a saját zsúrjára.

Kitti rendszeresen beszámol, hogy a padtársával (szerelmével) rendszeresen megosztoznak az uzsonnájukon, már cseréltek, odaajándékoztak egymásnak egy-egy radírt, ceruzát. Valamelyik nap rövid ujjúban ment és nem tettem neki pulcsit és napközben hűvösre fordult az idő, de volt két gáláns lovag, akik saját pulcsijukat ajánlották fel fázós lánykámnak. 

A minap meghívta két kis barátját hozzánk egy kis játékra. Nagyon helyesek voltak, jól eljátszottak, táncoltak, buliztak. Én tettem a dolgom (palacsintát sütöttem nekik), közben néha-néha figyeltem őket és érdekes volt látni, hogy a szerelmére mennyire másként néz, mennyire másként fordul felé, milyen szeretettel ölelgeti. Furcsa érzés volt. Az meg főleg, ahogy a szintén itthonlévő hugija viselkedett. Ugyanis a kisebbik lánykánk rástartolt Kitti szerelmére. A játék végefelé azt vettem észre, hogy már Szonja is ölelgeti a szép fiúcskát. Kitti ezt most még vagy nem vette észre, vagy nem foglalkozott vele, de azt hiszem pár év múlva nagy bajok, csatározások lesznek a testvérek között. 

Családunkban az a szokás, hogyha valamelyik családtagnak születésnapja van, akkor az adott napon csak szóbeli köszöntés és puszi van, és a legközelebbi hétvégén rendezünk egy nagy eszem-iszomos ünneplést tortával, pezsgővel, és ekkor kerül átadásra az ajándék is. Májusban K. ünnepelte születésnapját, ami idén vasárnapra esett. Úgy volt, hogy akkor ezen a napon jön össze a család, de sajnos az egyik nagyi elutazott, így egy héttel elhalasztottuk az eseményt.

K. kívánsága az volt, hogy akkor a születése napját egy kirándulással ünnepeljük meg. Reggel korán felkeltem, megsütöttem családunk egyik kedvenc muffinját , szendvicseket gyártottam, répát, almát szeleteltem, cikkeztem. Míg K. készülődött becsempésztem az egyik hátizsákba egy üveg kölyökpezsgőt, gyertyákat és az ajándékot. Szokásunkhoz híven jól elcsúsztunk és csak 11 körül vágtunk neki az útnak. Dobogókőre indultunk, s az autókázást lányaink legújabb kedvenc szórakozásával a "bűnöző követésével" tettük izgalmasabbá. Ez mindössze annyiból áll, hogy az éppen előttünk haladó jármű a bűnöző mi meg a nyomozók/rendőrök és követjük egészen addig, amíg a miénktől eltérő irányba el nem kanyarodik. Ekkor egy újabb autót/buszt/motorost szemelünk ki, akit ismét követni kezdünk. Közben folyamatosan jelentjük a "főnöknek" telefonon, hogy merre járunk, mennyivel halad a követendő jármű, mit csinál, kik ülnek benne, mi a rendszáma stb. 

Már dél is elmúlt mire begurultunk Dobogókő tömött parkolójába, nem csak mi gondoltuk ezen a napon, hogy túrázunk egy jót. A cél a Zsivány sziklák voltak, ahol tavaly nyáron E. nagyival és a lányokkal voltunk, de akkor K. nem tudott velünk tartani. Nekünk azonban nagyon megtetszett a hely és mindenféleképpen meg akartuk mutatni a családfőnek is. 

A túra nagyon gyerekbarát, nagyon kevés emelkedő van benne. A parkoló északi csücskében lévő Matyi büfé mögötti úton kell elindulni és a piros körtúra turistajelzést kell követni. A körtúra ha jól emlékszem mindössze 4,4 km hosszú. A túra elején hétvégi házak között vezet az út (kicsit álmodoztunk, hogy milyen jó lenne, ha nekünk is lenne itt egy kis faházunk).Hamarosan egy kis fahídhoz érkezünk, ami ottjártunkor csak az üres patakmeder felett vezetett át. Itt kattintottunk egy-két fotót a viharos széltől megfésült fákról, amik szinte 90fokban megdőltek

A fahíd az ünnepelttel

A szél által megfésült fák

Máris eszünk

Kb. a túra felénél érkeztünk el a Zsivány sziklákhoz. Kittit és Szonját a sziklák egyből arra ösztönöztek, hogy a tetejükre felmásszanak. Miután kattintgattunk egy párat a sziklán ücsörgő gyerekekről, lementünk a "kürtőbe", a sziklák által körülölelt mélységbe. Kittit megkértem, hogy míg én az ünneplésre keresek megfelelő helyet, meg előkészítem a meglepetéseket, valahogy foglalja le az apját. Nagylányom nagyon profi volt, először is elhívta az apját, hogy segítsen neki pisilni, majd sorra kérdezgette az összes szeme elé kerülő növényt, hogy melyik micsoda. Mindezalatt én elővettem két muffint (ez helyettesítette a tortát), az egyikbe 3, a másikba 8 gyertyát szúrtam (38 volt a férjuram), kitettem az ajándékokat, a pezsgőt, a poharakat. Már égtek a minitortákon a gyertyák, amikor Kitti "az ünnepi asztalhoz" vezette az apját. Volt meglepetés, elérzékenyülés, gyertyafújás, pezsgőbontás, ajándékbontás. 

Az "ünnepi asztal"

Gyertyafújás

Pezsgőbontás

Ajándékbontás (Szonja az ajándékba adott biciklis pólóhoz stílusosan egy biciklis képet színezett ki)

Miután elfogyasztottuk a tortát és pezsgőt továbbindultunk. Nem sokkal attól a ponttól, ahol a körtúra visszafordul Dobogókő irányába, a turistaösvény mellett van egy nagyon kellemes tisztás, tűzrakóhellyel, asztallal, padokkal. Meg is beszéltük, hogy legközelebb barátainkkal eljövünk megint erre kirándulni és akkor itt fogunk sütögetni. Az út kb. 2/3-ánál kezd egy kicsit emelkedni a terep, de nagyon rövid szakaszon. Dobogókőre visszatérve elmentünk a kilátóhoz, gyönyörködtünk az elénk terülő látványban egy rövid ideig, majd elnyaltunk egy jégkrémet a túránk zárásaként.

Faölelés kétszer

A legjobb az egész napban az volt, hogy sikerült K-nak meglepetést, örömet szerezni és azt mondta, hogy ezt a születésnapját biztos nem felejti el!

Egy héttel később azért megtartottuk a szokásos családi dínom-dánomot is, így ebben az évben K-t kétszer ünnepeltük.

Hétfőn a fül-orr-gégésszel történt megbeszélés szerint reggel 8-ra jelentünk meg a kórházban a korgó gyomú Kittivel (nem ehetett, nem ihatott). Az orra ekkorra már egész rendbe jött, már csak halvány zöldes-sárgás színben pompázott (érdekes volt ahogy a gyógyulás folyamán nap, mint nap újabb színekre változott a nózija) és a duzzanat is szinte teljesen lelohadt. Egy pici kis pukli volt még jobb oldalon és én nagyon bíztam benne (K-val együtt), hogy nem lesz szükség kiigazításra. 

Kicsit csalódottak voltunk (de mondhatnám úgyis, hogy fel voltunk háborodva), mivel az asszisztens közölte, hogy a doktornő csak 1/2 9-re jön. (Akkor miért kellett minket 8-ra odarángatni? Egy fekete pont!) Mikor megkezdődött a rendelés elsőnek Kittit szólították be, a doki megvizsgálta és megmutatta, hol lát egy kis görbületet. Majd felénk fordult és kérte döntsük el mi szülők, hogy legyen egyenes a lányunk orra vagy sem. Ismét elmondta, hogy ez csak egy "kozmetikai" beavatkozás, ami mindössze 5 percet vesz igénybe. rizikója tulajdonképpen nincs, maximum annyi, hogy egy esetleges vérzés esetén tamponálják az orrát. Én azon az állásponton voltam, hogy legyünk túl rajta inkább most, ne 18 éves korában kelljen plasztikai műtétre kiadni százezreket, ha Kittit esetleg majd zavarná kissé görbe orra. Láttam K.-n, hogy ő nagyon vacillál (mint utóbb kiderült azért, mert tudta, hogy Kitti most inkább azonnal felállna a székből és menne inkább haza). Végül a helyreigazítás mellett döntöttünk, aminek Kitti abban a pillanatban (természetesen) nem örült. 

Felmentünk a gyerekosztályra, ami első látásra pozitív benyomást keltett bennem. A folyosón a falak kedves, színes rajzokkal, mesejelenetekkel voltak kifestve, a falakon ezernyiféle játék. Marionett bábu nyuszi, aminek kezét, lábát mozgathatták az unatkozó gyerekeke, a kapcsolószekrények fém ajtajára sakktábla, amőba "pálya", malom van festve, melyekhez mágneses sakkfigurák, bábuk várakoztak dobozokban, hogy a gyerkőcök kipróbálják. Többféle gondolkodtató feladat, játék. A kórtermekben is rajzos falak, a plafonon sötétben világító csillagok, hold. Az egyik oldalon a kórtermek között egy modell kisvasút tűnik fel időnként a falon. A kórtermekben tv (igaz, hogy csak a Disney csatornát lehet nézni, amit én nagyon utálok és a lányoknak sem szoktam engedni nézni), a nővérszoba előtt társasjátékok, könyvek, rajzlapok, színes ceruzák, filctollak.

Felvettek bennünket (Kittit és engem az osztályra, nekem is elkérték az irataimat, TB kártyámat) majd beköltöztünk a 4-es kórterembe. Egy Kittivel egyidős szobatársunk volt, aki szintén csak egy rövid beavatkozásra várt. A dokinő elmondása szerint a negyedik műtött lesz Kitti, amire 11-12 óra magasságában kerül sor (ekkor megint kiakadtam egy kicsit, mivel már a múlt héten beíratta Kittit a műtéti naptárba és akkor még második volt. Még egy fekete pont). Szerencsére Kitti mindent felnőttként viselt, ami egész kórházi benntartózkodásunk alatt így volt. Nem volt rinyálás, nyafogás, sírás, mindent nagyon jól tűrt. (Én sokkal rosszabbul viseltem az egészet, féltem az altatástól, attól hogy fog felébredni, milyen fájdalmai lesznek és a többi.)

11 előtt jött érte a betegszállító, ekkor már egy szál lepedő alatt ruhátlanul várt a sorára. Lekísérhettük őt a műtő folyosóig, kapott még két biztató puszit. A betegszállító mondta, hogy nyugodtan üljünk le, kb. 1 óra múlva hozzák ki csak. Mi van? Egy óra múlva? hisz egy öt perces beavatkozásról van szó. Na persze mi ilyenekkel nem számoltunk, hogy felkészítik a műtétre, elaltatják, ébresztgetik mittomén. A dokinő kb. Kitti után fél órával jött a műtőbe, s kb. 10 percet tartózkodott bent. Le is támadtam amikor kijött, elmondta, hogy minden simán ment, nem volt vérzés sem, így tamponálni sem kellett és már ébresztgetik.

Nemsokára kitolták őt is, kicsit kába volt, de már kaptunk tőle egy fél mosolyt. És már mesélt is (mindebből később semmire nem emlékezett), hogy megdicsérte őt az A. néni (gondolom az aneszteziológus), hogy aznap ő volt addig a legügyesebb, mert egy pisszenés nélkül tűrt mindent. 10 perc múlva már a kórteremben beszélt telefonon E. nagyival (ő akarta felhívni) és beszámolt neki róla, hogy minden rendben van és milyen ügyes volt. Még két órát kellett kibírnia étlen-szomjan az altatás után, majd lassan el kezdett iszogatni, enni, szerencsére nem láttuk vissza a bement enni-innivalót. 

A délutánt olvasgatással, beszélgetéssel, játékkal és keresztrejtvény fejtéssel ütöttük el. Megkapta a vacsit, ami igazi kórházas kaja volt, egy szelet vajaskenyér egy szelet sajttal. Mivel sem a vajat nem szereti és a sajtot sem mindig eszi meg jól jött az a zsömle és felvágott amit még K-val hozattam délelőtt. Estére már csak ketten maradtunk a kórterembe, mivel a szobatárs kislány hazamehetett, persze úgy, hogy papíron másnap reggelig bent feküdt. Én is kérdeztem Kitti orrát helyrerakó doktornőtől délutáni látogatása során, hogy mikor mehetünk haza. Ő azt válaszolta, hogy másnap reggel. Próbálkoztam nála, hogy nem mehetnénk már este haza, ha minden rendben van, mire az ő válasza: "Úgy tudom, hogy az altatott betegeknek egy  éjszakát bent kell maradni!" Nem akartam a szobatárssal példálozni, meg mi az, hogy "úgy tudom" (nem ő a doki?). 

Estére már annyira kivoltak az ülőgumóim a kemény fa széken történő ücsörgéstől, hogy egy picit befeküdtem Kitti mellé (már lezuhanyozva, tiszta ruhában) és úgy olvastunk. Pár perc múlva máris bent volt a szobában az éjszakás nővér, hogy ez nem megengedett és javasolta, hogy toljak össze két párnázott széket és azon éjszakázzak. Így sem volt túl kényelmes, de miután Kitti elaludt még egy széket odatoltam, s így a három széken elég kényelmesen elfértem, annyira, hogy még aludni is tudtam.

Másnap a délelőtti vizit előtt nagy volt a sürgés-forgás. Bejött az összes nappalis nővér és pakolni, takarítani kezdtek. Egy összegyűrt, bevizezett papírtörlővel az asztalt és a betegek szekrényeit letörölték, Kittit leszállították az ágyról, megigazították az ágyát, a takaróját, ugye már nem kell kérdés kíséretében összehajtották, a kisszekrényen kint lévő dolgainkat bepakolták a szekrénybe (komolyan köpni-nyelni nem tudtam olyan gyorsan történt minden). Miért nem tudtak megkérni engem, hogy pakoljak el??? Az ágy végében száradó törülközőt is összehajtották és elrakták a szekrényünkbe. Azon csodálkoztam, hogy minket nem kértek meg, hogy vigyázzállásban várjuk a nagy vizitet. 

Délelőtt 9 körül hozták a zárójelentésünket. Na ekkor akadtam ki igazán. A nappalis nővér meglepődve kérdezte,  hogy a Kitti melletti ágyat nem használtam? Mondom nem, mert az éjszakás nővér még azt is megtiltotta, hogy a lányom mellé feküdjek. Mert úgy látja a papírokból, hogy fel voltam véve az osztályra! Magyarul nekem is járt volna az ellátás, az ágy, minden! Csak annyit tett hozzá, hogy valószínűleg nem volt megfelelő az információ áramlás. (Sajnos nekem eszembe sem jutott, amikor előző nap reggel elkérték a papírjaimat, hogy felvegyenek az osztályra, hogy megkérdezzem, hogy milyen jogaim vannak. Azt hittem mindez csak ahhoz kellett, hogy tudják ki van bent a beteggel.) Nagy-nagy fekete pont.

Szerencsére nem sokszor voltam kórházban, s remélem ez a jövőben is így marad. Ezért nem is vagyok nagyon tisztában azzal, hogy milyen lehetőségeim, jogaim vannak betegként, vagy kísérőként. Az embernek meg - főleg, ha ilyen rövid időt kell eltöltenie egy egészségügyi intézményben - nem az az első dolga, hogy ennek utánanézzen. (Nekem speciel eszembe sem jutott.) A szobában kifüggesztett tájékoztató táblán is csak a napirend volt kitéve, meg az, hogy mit nem lehet tennie a betegnek, kísérőnek, látogatónak. Gondolom kórházanként is változóak egyes szabályok. 

Valószínűleg hamarosan el is felejtem ezeket a kellemetlen epizódokat, hisz a lényeg az, hogy Kitti jól van, az orrcsontja a helyén és túl vagyunk ezen az egészen.

Kitti most az orra miatt nem jár suliba. Nem azért, mert a duzzadt orrától nem látná a füzeteket, könyveket. Az ok az, hogy most nagyon kell vigyázni a nózijára, viszont ő még nem tud igazán vigyázni magára. Napjában nem tudom hányszor rá kell szólnom, hogy ne hajolgass, vigyázz beütöd a fejed, ne ugrálj, vigyázz nehogy eless..mivel jól van, nem fáj semmije, mozogna, mozogna, mozogna. Úgy mint szokott. 

Beszéltem a tanítónénikkel is, mert először arra gondoltam, hogy délelőtt legyen bent az órákon és ebéd után hazahozom, mivel most írják az év végi felmérőket. De a tanítónéni azt mondta, hogy ne kísértsünk, nem tudnak rá külön figyelni és garantálni azt, hogy majd a szünetekben szépen a helyén fog ücsörögni. Először az egyik tanítónéni azt mondta, hogy felmérőt sem kell írnia, hisz annyira kiegyensúlyozott volt az évben a teljesítménye. A "fő tanítónéni" viszont kérte, hogy menjen be írja meg a magyar felmérőt. Végül a környezetet is megírta ma. És még jövő héten is be kell mennie egy matek és magyar felmérőt írni. (Az osztálytársai meg egész jövő héten kirándulgatnak, jönnek-mennek.) 

Jó lenne, ha nem kéne hozzányúlni az orrához, akkor talán keddtől ő is csatlakozhatna a többiekhez. Annyira sajnálom, hogy pont az év végi buliból kell kimaradnia. 

És nagyon izgulok a hétfő miatt. Sajnos úgy látom, hogy nem ússza meg, a duzzanat már elég szépen lement, de az orra egyik oldalán van egy kis "pukli" szerűség. Szerintem a csontja..ott van eltörve. Nekem szép így is (főleg a mostanra már zöldes sárgában pompázó heftijével)! De nem biztos, hogy 16-17 évesen díjazná a puklis orrát.

Tartunk hazafelé az oviból, közben beszélgetünk. Szonja egy új játékot szorongat, amit az egyik ovis társától kapott, természetesen egy kisfiútól. Kérdezgetem az ajándékról Szonját:

-Szonja kitől kaptad ezt a játékot?

- A Krisztiántól. 

- És miért? 

- Megígérte, hogy hoz nekem, és adtam neki egy csókot.

- Csókot??? És azért adta a játékot, hogy megcsókold, vagy azért csókoltad meg mert ajándékot kaptál tőle?

- ????

- Mikor csókoltad meg? Mielőtt odaadta a játékot?

- Nem, először megkaptam tőle az ajándékot.

- És hogy csókoltad meg?

- Adtam a szájára egy puszit.

Ekkor már Kitti is bekapcsolódik a beszélgetésbe:

- Szonja az nem csók! Az szájra puszi.

- És szerinted mi a csók? - kérdezem Kittitől.

- Amikor a másik nyelvét nyalogatjuk.

- És te csókolóztál már valakivel?

- Iiiiiigen. Még az oviban a Bencével. Bebújtunk az asztal alá!

Lehet, hogy Kitti megoldja helyettünk Szonja felvilágosítását? Azért legalább Kittit nekünk kéne bevezetni ebbe a világba. Azt hiszem kezdhetem olvasgatni a szakkönyveket, hogy miként is fogjunk hozzá.

Nem a filmről fogok írni, hanem egy "hétköznapi" iskolai balesetről. Két nappal ezelőtt amikor Kitti kijött a suliból nagyon kis ijedt arcot vágott. Épp egy anyukával beszélgettem, aki rákérdezett, hogy mi van Kitti orrával? Mondom mi lenne? semmi. Megint odapillantok elsőszülöttemre, akit ekkor profilból láttam, s akkor vettem észre, hogy de bizony van valami az orrával.

Hazafelé menet Kitti elmesélte mi történt. Futkároztak a suliban az udvaron és összeütközött egy másik kislánnyal, melynek során Kitti orra találkozott a kislány fejével. Lányomnak vérzett kicsit az orra, a kislánynak pukli nőtt a fején. Nem kellett alaposabban tanulmányozni az orrát, láthatóan megdagadt az orrnyeregnél. Biztos, ami biztos alapon K. elvitte a Baleseti Kórházba, ahol a röntgen kimutatta, hogy eltörött az orra (egy kis darab csont letörött belőle). Teendő: jegelés és másnap kontrol a fül-orr-gégészeten. Tegnap így újból kórház, a gégész megvizsgálta és megállapította, hogy szerencsére belül nincs semmi gond, viszont olyan ödémás, hogy nem lehet megállapítani, hogy elferdült-e az orra. Hétfőig tovább kell jegelnünk, addigra várhatóan lemegy a duzzanat és akkor eldöntik, hogy szükséges-e a korrekciós műtéti beavatkozás vagy sem. 

Mivel ilyen kisgyerekeknél ezt altatásban végzik (szerencsére), éhgyomorra, hálóruhával, papuccsal felszerelkezve kell reggel megjelennünk a gégészeten, és ha kell, akkor viszik is a műtőbe helyre rakják a nóziját és aznap éjszakára bent kell maradni megfigyelésre.

Reménykedem, hogy az a letört csontocska jó helyen marad(t) és nem lesz szükség a korrekcióra.

S hogy miért Avatar lett a bejegyzés címe? Mert Kitti a bedagadt, kékülő, már-már liluló orrával most pont úgy néz ki (a fülei azért szerencsére nem nőttek meg), mint a filmben az avatarok.

Kép innen.

Május utolsó vasárnapja helyett, szombaton gyereknapoztunk, mivel vasárnap volt K. születésnapja s úgy gondoltam, hogy az a nap legyen csak az övé. Nem akartunk tárgyi ajándékot a gyerekeknek, mert játékuk van elég (szerintük bizonyára nem így van), így inkább valamilyen közös élményre gondoltunk ezen nap alkalmából. Nem gondoltunk semmi extrára, inkább valami olyanra, amire ritkán, vagy esetleg eddigi életükben még nem került sor. 

Mivel moziba ritkán járunk (eddigi életükben összesen kétszer voltak, sőt Szonja csak egyszer), bowlingozni meg soha nem voltak még nagyon jókor jött az egyik kuponos oldal ajánlata, amiben szerepelt 1 óra játszóház, 1 mozielőadás és 1 bowling játék a Sugár üzletközpontban. Kinéztük a filmet amit meg szerettünk volna nézni, persze kiderült, hogy arra pont nem érvényes a kuponos jegy. De már annyira erre hangolódtunk, hogy inkább vettünk 4 jegyet a Kalózok című animációs filmre. Nemrég láttuk valahol a bemutatóját és biztató volt. A film nekem és K-nak kicsit csalódás volt, de a gyerekeknek tetszett. A film után bowlingozni mentünk. Ez lett aztán a nap csúcspontja. Sem én, sem K. nem vagyunk rendszeres bowlingozók, sőt azt hiszem életemben talán másodszor vagy harmadszor tettem be a lábam bowling pályára. A bowling klubban mindannyian kaptunk egy-egy pár cipőt (Szonja 28-as lábára is volt!), kaptunk egy nagyon rövid útbaigazítást és belevetettük magunkat a játékba. Szonjának a legkönnyebb golyó is kicsit súlyosnak bizonyult, de megbirkózott vele. Kitti jeleskedett a legjobban eleinte a játékban, végül azonban családunk egyetlen férfi tagja nyerte a játékot, Kitti a jól megérdemelt második helyen végzett, Szonja a harmadik és én az utolsó lettem a családi versenyben. Mindannyian nagyon élveztük ezt a játékot és a lányok kérték, hogy ide máskor is jöjjünk el. Azt hiszem az is emlékezetessé teszi ezt a bowlingozást, hogy K. nadrágja a nagy igyekezetben a hátsófelén egy jó 30 cm-es darabon elszakadt. A gyereknapot a Sugár játszóházában fejeztük be a lányokkal. 

Koncentráció gurítás előtt

Szonja gurít és vetődik

Hetente egyszer egy órát járnak úszni Kittiék. Talán már írtam, hogy ahhoz képest, hogy csak egyszer úsznak hetente, és Kitti tulajdonképpen nem tanult úszni korábban (kivéve azt az évet, amikor az ovival jártak és semmi eredménye nem volt) elég jól úszik. Ennek köszönhető (gondolom), hogy az úszásoktató Kittit is beválogatta 6-7 osztálytársával együtt egy házi úszóversenyre, ahol a tanuszodában tanuló elsősök és másodikosok mérték össze úszástudásukat. Szerintem már ez is egy eredmény - amit el is mondtam nagylányomnak -, hogy huszonakárhány gyerekből ő benne van ebben a kis csoportban, pláne ha azt is hozzávesszük, hogy a rajthoz állók közül páran külön úszás órákat is vesznek.  

Hát- és gyorsúszásban versenyeztek. A hátúszás nem sikerült valami fényesen (pedig abban az ügyesebb), a saját legjobb eredményéhez képest jó pár másodpercet rontott. Gyors úszásban - amiben azonban elég kevesen indultak, mivel kevesüknek megy ez az úszásnem még - viszont dobogós,  harmadik helyezést ért el. Mindketten nagyon örültünk ennek az eredménynek, Kitti azért, mert érmet kapott én meg azért, mert remélem, hogy ez a siker is támogatja az önbizalmát.

(Tudom sokat lovagolok ezen az önbizalom dolgon, de nagy szívfájdalmam, hogy ennyire nem hisz, nem bízik magában. Pedig igyekezzük úgy nevelni, hogy erősítsük, de bizonyára vannak melléfogásaink, amikkel ahelyett hogy segítenénk, esetleg tovább rontunk a helyzeten. Több ilyesfajta sikerek kellenének, mint ez az úszóverseny. Csak ha nem is hajlandó megmérettetni magát - gondolom az úszás oktató sem jelentkezés alapján válogatta be a versenybe a gyerekeket, hanem kijelölte őket -, akkor bizony nehéz sikert elérni.

Az utóbbi időben kicsit (?) rákattantam a péksütik (néha kenyerek) sütésére. Volt hogy véletlenül, volt hogy "készakarva" botlottam bele ilyen receptekbe és miután a családban nagyon nagy sikere volt a házi kenyérnek, kiflinek, zsömlének, kalácsnak, nekem is nagyobb kedvem van nekiállni a dagasztásnak, gyúrásnak. Ismerem magam, nem fog ez sokáig tartani (már csak azért sem, mert a kilók meg csak úgy ugranak ránk), de gyermekeim no meg a férjem üdvözlik eme kedvtelésemet. A lányok, miután már többedszerre tettem eléjük frissen sült péksütit, teli szájjal dicsérték és mondták, hogy anya, te egy pék vagy! 

Egyik kedvenc és gyors receptet, ami nekem nagyon bevált (ismét) a nosalty oldalán találtam. Kb. 1 óra alatt (nekem mindennel, tehát előkészülettel, formázással, sütéssel együtt kicsit több idő) kész van, mivel keleszteni is csak 10-15 percet kell és 10 percnél több idő a sütéssel sem megy el.

A vajas kifli receptje itt található. Én mindent a recept szerint készítek, a mennyiségek, minden tökéletes. (A formázást csinálom kicsit másképp, hogy nagyobb kiflik legyenek. Én 4 gombócot gyúrok, és ezekből nyújtom ki a köröket, és mindegyik kört 4, vagy 6 cikkre vágok és ebből tekerem fel a kifliket.) Frissen a legfinomabb, de másnapig is puha marad!

A minap olvastam át a kirándulási célpontok címet viselő bejegyzésemet, s csodálkozva vettem észre, hogy még nem ajánlottam a Budakeszi Vadasparkot. Holott jártunk már itt, nem is egyszer, legutóbb épp az elmúlt hétvégén. Három családdal indultunk útnak a Vadasparkba és nem csodálkoztunk túlságosan azon, hogy ezen napsütéses vasárnap délelőtt mindkét pénztárnál elég hosszú sor állt. A városi emberek nagy része legalább hétvégére ki szeretne szabadulni a szmogból és Budakeszi könnyen megközelíthető, a vadasparkban - mily meglepő - állatok vannak, akiket a gyerekek imádnak (az enyémek is akár hetente mennének állatkertbe), és ha túrázni nem is nagyon szeret valaki a parkban tett séta szerintem senkinek nem túl megeröltető.  

S milyen állatok láthatók a vadasparkban? Sasok, hollók, baglyok, üregi nyúl, farkasok, két medve, vaddisznók, bölények, őzek, dámszarvasok, sün (már ha megmutatja magát), görények, mókus (ő volt oly kedves és kijött a fészkéből. 

Miután megnéztük az összes állatot, szedtük a sátorfánkat és a pár száz méterrel arrébb található tisztásra mentünk. Itt van egy kis fa játszótér és 4-5 tűzrakóhely. Szerencsénkre amilyen sokan voltak a vadasparkban, itt igen kevesen voltak, így találtunk egy szabad tűzrakóhelyet ráadásul a játszótér mellett. A gyerekek és a férfiak gyújtós után indultak, majd tűzgyújtás és nyárs készítés következett. Előkerültek a csomagjainkból a szalonnák, kenyerek, hagymák, zöldségek és indulhatott a szalonnasütés. A gyerkőcök közben futkároztak, játszottak, labdáztak, majd jóízű zsíros kenyér majszolásba fogtak. 

Balta híján

Mindenki megéhezett

Az ilyen vasárnapokat szeretem, szeretjük! 

Kb. egy hónappal ezelőtt jártunk az egyik sportáruházban. Kittiék kapva kaptak az alkalmon és kipróbáltak egy-egy pár görkorit. Nagyon meglepődtem, hogy mennyit számít a téli korcsolyázás, mert most úgy mentek az egysoros görkorival, mintha már régóta ezt gyakorolták volna. Nyomban meg is akarták vetetni. Akkor nem engedtünk a kérlelésnek. De pár nap múlva, miután állandóan rágták a fülünket, beadtuk a derekunkat és névnapjukra előzetesen megkapták a korcsolyákat. Azóta is elég gyakran előkerül és mennek pár kört az udvaron, szeretik és ügyesek. (Meg van a megfelelő védőfelszerelés, talán nem is törik össze nagyon magukat).

Annyi minden történt a bejegyzés nélkül maradt időben. Rájöttem, hogy nem tudok többfelé koncentrálni az internetet illetően. Vagy blogolok (írok, olvasok, ide-oda ugrálok a blogok között), vagy FB-zek (pedig nem is játszom, csak elolvasom ismerőseim bejegyzéseit), vagy vaterázok, vagy híreket olvasok, vagy kreatív oldalakat nézegetek, vagy recepteket keresek/olvasok. Ha mindenbe belekóstolok, akkor egész nap/esete/éjjel a gép előtt ülnék. Az elmúlt hetekben a blog írás/olvasás került háttérbe és mások előtérbe.

Nézzük csak. Először is történt egy szomorú esemény, Gréti (az aranyhörcsög) elpusztult. Kb. másfél évet élt otthonunkban, szegény nem volt túlságosan elkényeztetve. A lányok a kezdeti lelkesedés után nem törődtek vele, többnyire mi etettük, itattuk, pucoltuk a ketrecét. Egyik nap furcsa volt, hogy a bekészített uborka érintetlen maradt, majd az alma is. Szonja vette észre, hogy nem az alomból, szénából felépített kis kuckójában, hanem a másik sarokban "pihen". Mint kiderült élettelenül. Beleraktuk egy alommal kibélelt cipősdobozba, majd K. elásta a kert egyik sarkában. Kitti egy kukkot nem szólt, akkor borult ki, amikor az apja levitte eltemetni. Jól kisírta magát, de azóta sem nagyon emlegeti. Szonja azonban mind a mai napig beleszámítja a családunk tagjainak számába, mert szerinte attól, hogy már nem él, még a mi családunkba tartozik (édesem...).

Megünnepeltük az anyák napját, többszörösen. Május első vasárnapján a két nagymamát elhívtuk egy éttermi ebédre, ahol átadtuk nekik a meglepetés ajándékot, fotókat az unokáikról. A digitális fotózás hátránya, hogy az ember lövöldözi a fotókat, de az előhívás elmarad. Nálunk legalábbis így van, most pár éves lemaradást próbáltunk behozni. Több, mint 100-100 fotót kaptak, amiért korábban nem nagyon reklamáltak, de azért egy-két finom megjegyzést kaptunk, hogy nincsenek a csajokról friss fotók. A neten találtam egy jópofa papírtáska sablont (Eszter FB-s oldalán láttam meg), K. felnagyította A3-as méretűre, és a Picasa segítségével a lányok fotójából montázst készítettünk. (Van egy nagyon jópofa alkalmazása ? vagy nem tudoom minek kell nevezni a Picasa3-nak. Ha egy fotón megmondjuk Mr. Picasának, hogy ki látható, ő összeszedi az összes picasaba behívott fotónkból ugyanannak az embernek a fotóját. S ami nagyon tetszik, csak az illető arcát jeleníti meg. Mi így készítettük a montázst, hogy csak a lányok ezernyi arcából, arckifejezéséből válogattunk ösze párat. K. megszerkesztette a montázsokkal a táska sablonját és ebben kapták a nagyik a fotókat. (Valamiért most nem enged fotókat felrakni a blog.hu....majd visszatérek ide kicsit később.)

Papírtáska összehajtogatás előtt

A kész ajándéktasak

Pár nap múlva az oviban ünnepeltünk. Ebben az oviban a "hagyományos" anyák napi ünnepség van (úgy tapasztaltam, hogy nagyon sok oviban/suliban bevezették a sokkal intimebb, meghittebb anyák napi köszöntést, amikoris egy kis zugban, szépen feldíszitett irodában, csak az anyuka és gyermeke tartózkodik, és ott mondják el a lurkók a verset, dalolják el az éneket és adják át az ajándékot). Szonjáék ovijában maradtak a régi fajta köszöntésnél, a csoport gyerekei közösen szavalnak, énekelnek, körjátékoznak. A végén mindig van közös körjáték, éneklés az anyukákkal, nagyikkal, majd átadják az ajándékot. Idén egy "szerencsefát" kaptunk, drótból hajlított, gyöngyökkel díszített fácskát, ami a gyerekek neveztek el szerencsefának.

Anyák napi ünnepség az oviban

Kittiék az iskolában szintén közös dallal, verssel és furulyaszóval köszöntötték az anyukákat, nagymamákat. Előadtak két mesét is, majd azok a gyerekek akik korábban a vers-, illetve mesemondó versenyen indultak elmondták a "versenyszámukat". (Ezzel kapcsolatban ki is akadtam. Már annak idején, amikor Kitti mesélte, hogy a barátja megnyerte az iskolai mesemondó versenyt az ő korosztályában, kérdeztem, hogy hogy történt a gyerekek kiválasztása. Kitti igazán nem is mondott rá semmit. Azt hittem, hogy a tanítónéni választotta ki a gyerekeket. Kicsit akkoriban még morogtam is magamban, hogy vajon Kitti miért nem ment, mert szerintem elég jól tud verset mondani. Most megint rákérdeztem Kittinél, hogy mily módon történt a versenyzők kiválasztása, mivel az egyik gyerkőc inkább motyogta a szöveget a nem létező bajusza alatt. Kiderült, hogy a tanítónénik megkérdezték a nebulókat, hogy ki szeretne résztvenni a vers- illetve mesemondó versenyen. S aki jelentkezett, az ment. Az én lányom miért nem jelentkezett? Mert szegénykémnek semmi önbizalma nincs. Ezt válaszolta szó szerint: "Anya én azért nem jelenkeztem, mert tudtam, hogy nem leszek első helyezett." Tartottam neki megint egy kiselőadást az ilyen helyzetekről, a versenyekről és arról, hogy ha így indul neki valaminek, akkor tuti nem ér el eredményt. De ha kicsit jobban bízna magában, akkor ott lehet az első között.) Az anyák napi műsor végén kaptunk egy-egy cserepes virágot, amibe gyerekeink szívecskébe keretezett fotója volt beleszúrva.

Kitti, mint verébmama az anyáknapi ünnepségen

Volt egy ovis családi kirándulás is a budai hegyekben. Kb. két éve ugyanezt az útvonalat már végigjártuk, ami jó benne (gyerekek szempontjából), hogy elég rövid túra (igaz az elején van egy jó tíz perces kaptató), egy részét az útnak gyerekvasúttal tettük meg és a célnál feles energiájukat levezethetik a játszótéren a gyerkőcök. A Szép Juhásznétól indultunk a sárga jelzésen, mint említettem felfelé. Útközben a tériszonytól nem szenvedők felkapaszkodtak a Kaán Károly kilátóba, ahonnan gyönyörű a kilátás. A sárga jelzés egészen a Hüvösvölgyig visz, itt felszálltunk a gyerekvasútra, és a második megállónál, a kiinduló pontunknál (Szép Juhászné) leszálltunk. A parkolón keresztülvágva eljutottunk a játszótérre, ami mellett egyébként tűzrakó hely is van. Ajánlom minden kisgyerekes családnak ezt a rövid, de élvezetes túrát.

Kaán Károly kilátó

 Egyéb elmaradt dolgok egy következő postban.

...Kitti a tanulásban. Újból rendszeressé váltak - az év elejihez hasonlóan - a reggeli nemakarokiskolábamenni "hisztik". Főleg hétfőnként. Csak míg év elején azért nem akaródzott a suliba menni, mert nem sikerült még neki beilleszkednie és nem voltak barátai, most az ok más. Már unja, és elege van, és fáradt, és egyébként is, mikor lesz már szünet. Megígértem neki, hogy készítek egy centit, amiből minden nap letéphet egy számozott darabot, s mire elfogy itt is lesz a vakáció. 

Pedig igazán nincs sok hátra (na jó ezt egy gyereknek hiába magyarázom, meg aztán a kettő nap is sok lenne most neki), mert tanítási napból összesen 8 maradt, az utolsó előtti héten minden nap mennek valahova kirándulni, "lazulni", az utolsó héten pedig egy nap tanítási szünet, egy sportnap, aztán lesz két nap tingli-tangli és az utolsó nap a ballagás. Utána meg eljön végre a várva várt nyári szünet! Kíváncsi vagyok fogja-e hiányolni az iskolát, illetve a barátokat...hi-hi-hi.

Címszavakban ezek történtek az elmúlt két hétvégén. A hosszú hétvégén két napra fájó búcsút vettem kis családomtól, hogy egy régi "banda" körében ünnepeljek. Érettségi után, miután nem vettek fel a Külkereskedelmi Főiskolára, ha nincs ló, jó a szamár is alapon, no meg azért, mert szüleim nem hagyták, hogy csak úgy tengjek-lengjek elhelyezkedtem egy cégnél. Nem azt mondom, hogy kényszerből, de ez volt az egyik olyan hely, ahova nem akartam menni dolgozni (apukám is itt dolgozott). A vége persze az lett, hogy nagyon megszerettem. Dolgos éveim első 9 évét a repülőtéren töltöttem el, egy fantasztikusan jó csapatban (legtöbbjük olyan fiatal volt, mint annak idején én 18-23 év közöttiek), egy nagyon  humánus főnökkel. Aztán sajnos ez a jó kis főnök máshova ment el cégen belül dolgozni és az utódai alatt már nem annyira éreztem jól magam.

Kapóra jött egy volt repteres munkatársam hívása, aki (cégen belül) már máshol tevékenykedett. El is fogadtam a felkérést és olyan szerencsém volt, hogy ismét egy jó gárdába kerültem, bizton állíthatom, hogy a világ egyik legjobb főnökéhez. Aki egyszerre volt szigorú és engedékeny, teljes mértékben kiállt az embereiért, apánk helyett apánk volt, aki követelt és példát is mutatott. Sajnos nem sokáig dolgozhattunk együtt, mert - előttünk titkolt okok miatt - egyik napról a másikra nyugdíjba ment. Egy darabig szeretett főnökünk nélkül nem ugyanúgy, de ugyanolyan lelkesedéssel dolgoztunk, de szép lassan tönkretették ezt a területet, és új, a szűkebb szakmához kevésbé kapcsolódó (sokszor felesleges, értelmetlen) feladatokat kaptunk. A végén szó szerint már utáltam bejárni dolgozni és kapva kaptam az alkalmon, hogy babás lettem, betegállományba vonultam és vissza sem mentem dolgozni Szonja második születésnapjáig.

A szervezeti egység  - ahol a legjobb főnökkel dolgozhattam -  megalakulásának 20-ik évfordulóját ünnepelhettük volna ebben az évben, ha még létezne ilyen (kb. 10 éve már nem létezik). Nem is tudom pontosan honnan jött az ötlet, mindenesetre úgy gondoltuk, hogy mi megünnepeljük azt a jeles napot, amikor létrehozták ezt az igen eredményesen működő csapatot. Tizennégyen jöttünk össze egy dunaparti vendégházban, 4-5 fő hiányzott, akik többsége sajnos betegség miatt nem tudott résztvenni az eseményen. Érdekes volt a találkozó, főleg azokkal, akiket már több, mint egy évtizede nem is láttam. Előkerültek a padlásról, dobozokból olyan fényképek, dokumentumok, amikre sokan már nem is emlékeztek. A sok finomság és egy-két házipálesz elfogyasztása mellett leginkább emlékeztünk az elmúlt szép évekre. 

Örömteli volt a találkozó, ugyanakkor szomorú is. Engem leginkább az keserített el, hogy jelenleg nincs olyan munkahelyem, ahol annyira szeretnék dolgozni, és olyan örömmel mennék be nap, mint nap, mint annak idején tizenegynéhány évvel ezelőtt. (S tudom, hogy ezzel a tizennégy emberből legalább tizenketten ugyanígy vannak.)

A két napos "bulizás" után a családdal buliztunk tovább. K. májusi szülinapjára pár héttel ezelőtt előzetesen megkapta egyik ajándékát, egy négy személyes sátrat. A lányok, s mi szülők is, mióta birtokában vagyunk ennek az "ideiglenes laknak", azt vártuk mikor lesz már olyan idő, s alkalom, hogy kipróbálhassuk. K. amikor megkapta nem bírta ki, hogy ne állítsa fel a nappaliban. Vicces volt, mert az összes bútort el kellett húzni, valamit ki is kellett rakni a szobából, hogy a sátor elférjen. A kevésbé vicces az volt, amikor megpróbáltuk összecsukni és nem volt hozzá elég hely. Mivel a hosszú hétvégén nagyon jó idő volt fogtuk magunkat és elmentünk egészen a Molnár szigetig (legalább 15 km a házunktól...ha-ha). Itt volt egy nagycsaládi eszem-iszom, majd estére csak négyen maradtunk. Azért választottuk első sátorozásra ezt a helyet, mert itt van egy kis ház, ahova a lányokkal be lehetett volna menni, ha nem jön be nekik a sátorozás. Persze erről szó sem volt, este mindenki bebújt a hálózsákjába és reggelig húztuk a lóbőrt. Reggel aztán kiderült, hogy talán K-t kivéve mindenki felébredt az éjszaka. A lányok arra, hogy kicsit fáznak, én arra, hogy kemény a föld (hiába a polifoam) és arra, hogy a békák éppen most tartják nászukat és 24 órán keresztül, megállás nélkül kuruttyoltak. 

Kitti, aki olyan korán kelő, mint a jó édes anyukája, már negyed 7 körül ébren volt (velem együtt természetesen). Nem hagyott békén, hogy a legjobb a hajnali testmozgás, így fél hétkor már tollasoztunk (a ping-pongozásról sikerült lebeszélni a szomszédok nyugalma érdekében). Reggelire nyárson szalonnát sütöttünk, majd pihentünk, a lányok saraztak, szaladgáltak, sőt még a medence 21-22 fokos vízében többször megmártóztak. A lányok az éjjeli felébredések, kis kényelmetlenségek ellenére azt mondták, hogy a sátorozás jó (annyira, hogy Kitti itthon is a földön akart hálózsákban aludni). Remélem nyáron párszor szolgálatban lesz ez az anyagdarab. 

Persze a sátorról egy fotó sem készült. Itt éppen kenuzni indulunk a soroksári Dunaágon, a háttérben ideiglenes "házunk"

A kenu minket vár

Gazdag élővilága van holtágnak - hattyúk, búbos vöcskök, vízi tyúkok, nádiposzáták békák, teknős békák, vízi siklók (ezeket láttuk)

A kenuból

Készül a reggeli

Beugorjak-ne ugorjak

Boldogság

Almázgatás

Most hétvégén szombaton pedig családi nap volt a suliban. Minden évben az elsősökön kívül minden évfolyam erdei iskolába megy júniusban egy hétre. Azoknak a rászorulóknak, akik nem tudják a tábor költségét kifizetni az iskolai alapítvány állja a fizetendők egészét, vagy egy részét. Sajnos az alapítvány jelenleg eléggé le van gatyásodva, így ezen a családi napon "gyűjtöttek" erre a célra pénzt. A résztvevők támogatói jegyeket vásárolhattak, valamint zsetonokat, amiért a családi napon a szülők által készített süteményeket, fánkot, palacsintát, lángost lehetett vásárolni. Volt paprikás krumpli főző verseny, gulyásleves főzés, és a gyerekeknek sok-sok játék. A színpadra folyamatosan érkeztek a fellépők - köztük Kittiék is, az osztályuk egy része gyerek népdalokat énekelt és furulyázott -, volt fitness, akrobatikus rock and roll, taekwondo bemutató, s a végén még egy rock banda is fellépett. Az összes fellépő az iskola diákjai illetve munkatársai voltak. Kittiék osztályának szüleivel úgy gondoltuk, hogy mi is főzünk egy paprikás krumplit (bográcsban persze), s nagyon jó kis csapat gyűlt össze. Én beneveztem a sütik versenyébe, ami elég viccesre sikeredett. Történt ugyanis, hogy eredetileg egy jó kis medvehagymás pogácsát szerettem volna készíteni , amit párszor már sütöttem és sikere is volt családom körében. De nemrégiben olyan finom pogácsát ettem, hogy inkább elkértem a receptjét és azt készítettem el. Az eredmény számomra botrányos lett, nagyon sós és nem olyan puha, omlós, mint amilyet én kóstoltam. De nem akartam a lányom cserbenhagyni, így csak elvittem a pogácsát (meg aztán nem tudom mit kezdtünk volna annyival itthon) és "brutál sós pogácsaként" beneveztem a sütik versenyébe. A meglepetés csak akkor ért, amikor épp Kitti házifeladatáért futkostunk, hallom a hangszóróból, hogy a "brutál sós pogácsa", XY 1.a. valamilyen díjat nyert. Mint kiderült első lettem a sós sütit sütők közül (lehet, hogy más nem is vitt sósat???), s kaptam 10 tombolát. A lányok azóta boldog-boldogtalannak büszkélkednek anyjukkal, hogy első lett a süti versenyen.

Volt még egy helyes momentum a családi napon. Kitti kis barátja (szerelme) és anyukája is sütöttek, ők mézeskalácsot. A kisfiú volt olyan figyelmes és készített Kittinek egy szív alakú mézeskalácsot, annak rendje módja szerint kidíszítve és beleírva kettejük monogramját. Átadta Kittinek (kicsit szégyenlősen), ő illedelmesen megköszönte, megengedte, hogy apuka lefényképezze, majd jó ízűen beleharapott. Mire észrevettük már csak egy falat volt. Mondtam neki, hogy az ilyet nem szokás megenni, hanem el szokták emlékbe tenni. Nézegette, nézegette sóvárgóan a maradék egy falat mézest, amin már csak az ő monogramja volt, s odaadta nekem. Majd visszakérte és befalta. Azt hiszem inkább édes szájú, mint romantikus a lánykám!

"Dió héjban" ezek történtek az elmúlt két hétvégén, na meg volt ugye egy anyák napja, de azt hiszem arról majd egy új bejegyzésben. 

Tegnap este palacsintát sütöttem. (Az utóbbi időben már szeretik a lányok a palacsintát, korábban inkább csak a nutellát nyalogatták ki a belsejéből, a tésztát azt jó szívvel meghagyták a szülőknek). Miután megvacsiztak, Kitti kért egy nutellás és egy kakaós palacsintát. Elkészítettem, elé tettem. Pár perc múlva a palacsinták érintetlenül érkeztek vissza a konyhapultra. "Anya, nem kérem, mert nem érdemlem meg!" - mondta nagyobbik lányom. Nem értettem, hisz semmi rosszat nem csinált. Rövidesen megérkezett a magyarázat: "Anya, ma fekete szirmot hoztam!" (A magatartásukat minden nap értékelik a suliban. Minden hétre rajzolnak a füzetükbe egy öt szirmú virágot. Aki aznap jól viselkedett pirosra színezheti, akivel volt egy kis gond, az zöldre, aki meg áthágott valamilyen szabályt "súlyosabban", az feketére. Eddig leginkább csak piros szirmocskák voltak a virágjain, néha egy-egy zöld, de fekete soha.) 

S miért kapta a fekete szirmot? Mert olyan területen tartózkodott a suli udvarán, ahol nem lehetne. Valamilyen baleset volt az iskola mellett haladó úton és a kis kíváncsi elsősök egy része mindenféleképpen látni akarta a helyszínt. Ezért az épület mögé mentek, ahova nem szabadna menniük.....Visszaadtam neki a palacsintát, s csak annyit mondtam, hogy valóban nem szép, hogy odamentek, de biztos nagyon érdekelte őket, talán a tanítónénit meg kellett volna kérdezni, hogy megnézhetik-e a történéseket. Fekete szirma meg még soha nem volt, most legalább már az is van. Azért, ha lehet máskor más színűeket hozzon.
 

Hétfő óta nem nézhetnek tv-t. Aznap reggel hiába kértem Kittit többször, hogy öltözzön, készülődjön a suliba, csak ide-oda fetrengett és esze ágában sem volt öltözni. Ráadásul a húgát is "beköpte", akinek egyik kedvenc reggeli játéka, hogy engem kizavar a szobából és mire visszamegyek már felöltözve, nyakig betakarózva vár (mintha még nem öltözött volna fel). Én mindig meglepődök és megdicsérgetem, hogy milyen ügyes. Szóval miközben Kitti nem öltözött, kiabált nekem, hogy a Szonja azért nem akarja, hogy bemenjek a szobába, mert ő meg öltözik.

Nagyon mérges lettem és büntetésként azt szabtam ki, hogy egy hétig nincs tv. Kitti kicsit elkeseredett, Szonja meg ujjongott, hogy nem baj, akkor majd játszunk. (Megnyugtatok mindenkit, hogy nem szoktam a gyerekeim a kanapéra szögezni, hogy akkor most tévéztek és tilos a játék.)

Tegnap tehát már negyedik napja éljük kis életünket tv nélkül, a lányok az esti mesenézés helyett a legózást választották. Nagyon meglepődtem azon, hogy maguktól, kérés nélkül gyönyörűen el is pakolták minden este a helyére a lego darabkákat, mikor már úgy érezték, hogy itt az alvás ideje.

Este elég fáradtak voltak már, hisz óvoda, suli után vagy fél órát ugráltak a tegnap kitett trambulinban, majd volt 1 órás fitness edzésük.  Farkas  éhesen érkeztek haza, megvacsizitak és Kitti megjegyezte, hogy azért már egy kicsit hiányzik neki a tv. Úgy gondoltam, hogy egye fene, ha az esti fürdést és hajmosást is vinnyogás, hiszti nélkül végig tudják csinálni, akkor nézhetnek egy mesét. Örültek a büntetés eltörlésének, gyorsan, ügyesen közreműködtek a tisztálkodásban, hajszárításban, majd miután kijöttek a fürdőszobából játszani kezdtek. Mondtam nekik, ha játszanak utána már nincs tv-zés mert késő lesz. Válaszuk: nem baj, most inkább játszanak! Így a mese nézés tegnap is elmaradt, én meg csak pislogok, hogy ezek tényleg az én lánykáim? 

 Tegnap délután kisebbik lánykám ezzel a rajzzal várt engem az oviban:

A kép átadásával egyidejűleg elárulta a kép címét (mert ez is volt neki): "Szerelmes madarak". Mivel tudom, hogy a gyerekek (köztük a lányaim) rajzain szereplő állatok, alakok, figurák valós személyeket ábrázolnak, megkérdeztem kik ezek a madarak. A zöld madár apa (azaz a drága férjem), a rózsaszín, pedig anya, azaz én. (Éppen csőrözünk és felettünk ott lebeg egy szívecske.) Nagyon tetszik ez a rajz.

"Anya, szerelmes belém a Petya!.... És én is szerelmes vagyok a Petyába!"

Ez egy reklámos poszt, vagy posztos reklám. Teljesen önként írom, fizetség nélkül, az általam dicsőíteni kívánt termék készítője, forgalmazója nem kért fel, hogy írjak a termékéről és valószínűleg nem is fogja megtudni, hogy reklámozom, mivel nem olvassa a blogom.

Először egy kicsit elkanyarodok a terméktől, hogy majd egy kis litánia után visszaérkezzek hozzá. Anyukám szerint már csecsemő koromban is problémás volt a bőröm és az mind a mai napig. Nagyon száraz (részben azért, mert nagyon-nagyon-nagyon keveset iszom, de most éppen ivókúrára fogtam magam, szigorúan mérem a napi elfogyasztott folyadék mennyiséget), s amellett, hogy száraz, ekcémás is. Akinek volt már ez a fajta bőrbetegsége az tudja, hogy tulajdonképpen ez egész életünkön keresztül végigkísér, csak néha elszunnyad. Nekem elég a betegség fellángolásához párszor vegyszeres, mosószeres vízbe nyúlni. Okozhatja a kiütések és az ezzel járó egyéb kellemetlen tünetek megjelenését (viszketés, égető, fájó érzés) egy stresszesebb időszak, vagy megváltozott lelkiállapot (nálam például mindig előjött az ekcéma a terhességeim alatt). Az ekcémám mellett meg kell küzdenem a nikkel allergiámmal is, amit azért jól kordában tudok tartani azzal, hogy lehetőleg semmilyen fémet nem hordok magamon (az aranyon kívül).

A száraz bőröm miatt tusolás/fürdés után mindig be kell magam kenni testápolóval, mert ha ezt elmulasztom fél órán belül már nem bírok magammal, húzódik, viszket mindenem. Lányaim is örököltek valamit érzékeny bőrömből, Kittinek és Szonjának is volt csecsemőkorában dermatitise, de Kitti úgy néz ki kinőtte (kopp-kopp), Szonjának a kis szöszkének, viszont hajszínének megfelelően ma is nagyon érzékeny a bőre. Kb. Kitti öt éves koráig nem használtam náluk semmilyen kozmetikumot, csak a gyógyszertári fürdetőkrémet, és ezután is kerestem a kevésbé allergiziáló termékeket. Kittinek szerencsére jelenleg semmi bőrproblémája nincs, tulajdonképpen Szonjának sem, bár ha az ő bőrét végigsimítom, az nem olyan "babapopsisan sima, selymes", kissé talán érdes. (Olyan mintha láthatatlan, de érezhető apró kiütései lennének.)

Pár évvel ezelőtt olvastam először a kecsketejes szappanról. Valamilyen bio blogban láttam, de megmondom őszintén nem villanyozott fel, akármennyire is dicsérték, mert természetes anyagokból készül, mert mindenféle bőrbetegségre nagyon jó hatással van stb. Kb. 2-3 hónappal ezelőtt - magam sem tudom honnan jött az ötlet - úgy döntöttem, hogy kipróbálom a kecsketejes szappant. Pont ebben az időszakban jelent meg anyukámon is az ekcéma (pedig ő korábban nem szenvedett tőle), de olyan súlyos fokú, hogy már a falra másztam (bocsi anyu), amikor találkoztunk az állandó vakarózásától. Egy idő után aztán elterjedt a lábára, karjára, már mindenhol viszketett. Hiába kente magát, adtam neki erre a bőrbetegségre való homeopátiás krémet, de csak ideig-óráig használt valamit, rendbehozni nem tudta a bőrét (orvoshoz anyunak meg nem szokása elmenni...). 

Ott tartottam, hogy a neten kerestem és találtam egy számomra szimpatikus kecsketejes szappan készítőt, rendeltem 2-3 szappant (amiből egyet egyből anyunak passzoltam át) és innentől kezdve a lányok és én (na meg anyu) csak ezzel mosakodtunk. Sok változást magamon nem tapasztaltam, mivel ekkor éppen nem lángolt az ekcémám. Anyu viszont 1-2 hét múlva arról számolt be, hogy javul a bőre, de még mindig sokat vakaródzott. 

Egyetlen bajom volt ezzel a kecsketejes szappannal (meg még egy teljesen más forrásból származóval is), hogy 1. nem habzott (ezt annak tudtam be, hogy nem tartalmaz olyan vegyi anyagot, ami pl. a tusfürdők, habfürdők habzását biztosítja) 2. amikor az arcomat mostam vele, éreztem azt a bizonyos (nekem legalábbis) kellemetlen kecskeszagot.

Egyik nap aztán az FB-n láttam, hogy egy kedves ismerősöm blogot ír a kecsketejes szappanokról. Beleolvastam, s kiderült, hogy egy ideje kedvtelésből ezzel foglalkozik. Felvettem vele a kapcsolatot, s mivel annyira érződik az írásaiból, hogy szívvel-lélekkel készíti a szappanjait, kedvet csinált, hogy az ő termékeit is kipróbáljam. Meg is rendeltem tőle pár szappant, ami már formára is nagyon szimpatikus volt. És fürödni vele....!!! Ég és föld az előző szappanokhoz képest. Annyira krémes és habos, hogy élmény vele a mosakodás. A gyerekeimet fürdés után mindig szagolgatom (ők is ezzel mosdanak), mert olyan finom, nem hivalkodó, természetes illatuk van tőle. Szonjának is egyre puhább, simább a bőre.

Anyukámnak szinte teljesen eltűnt az ekcémája, a lábán, karján hűlt helye van a kiütéseknek, a keze is szinte 100%-osan rendben van (a szappan mellett még shea vajas krémet használt).

Bátran ajánlom mindenkinek Kriszta blogját és szappanjait! (S ismerem annyira, hogy biztos vagyok benne, hogy a legjobb, legminőségibb, természetes anyagokkal dolgozik és azt a lágy, krémes habzást sem vegyi anyaggal biztosítja.)

A kép Krsizta blogjáról való 

Már több kreatívos oldalon is (pl. itt meg itt) összefutottam ezzel a technikával és nagyon megtetszett. Tegnap ki is próbáltuk, és nehezen tudtuk abbahagyni. 

S miről is van szó? A borotvahabos festésről. Először is vegyük le a fürdőszobában apa polcáról a borotvahabot. Majd vegyünk elő egy laposabb edényt (tálcát, tepsit, műanyag tányért) és fújjunk bele a habból. A tetejét egy kicsit simítsuk el (mondjuk hablapáttal). 

Vegyünk elő különböző színű ételfestéket, vagy vízfestéket és pipettával cseppentsünk kedvünk szerint a festékekből.

Hurkapálca segítségével rajzoljunk bele a habba (vonalakat, kacskaringókat, köröket), majd fogjunk egy papírlapot és tegyük rá a festékes habba és kicsit nyomkodjuk is bele. Ezt követően emeljük le a habos, festékes lapot, majd egy élesebb tárgy segítségével (pl. kartonlap széle, műanagy tányér széle, vagy hablapát) borotváljuk meg a papírlapot (azaz szedjük le a habot). A hab alatt pedig megjelenik a gyönyörű mintás papírunk. (Amit felhasználhatunk további kreatív ténykedéseinkhez.)

Borotválatlanul

Borotváltan

Pár elkészült alkotás

Kis "kosszal" jár (mint szinte minden kreatív tevékenység), de megéri kipróbálni, mert nagyon élvezetes. Ha már nagyon összekeveredtek a színek a habban a gyerekek biztos élvezettel tovább tapicskolnak még benne (kézzel-lábbal).